A legjobb szakmunkások versenyeznek

A szakmák Európa bajnokságán, a EuroSkills rendezvényen 28 országból 37 szakmában versenyeznek a fiatal szakmunkások Budapesten, a Hungexpo területén.

A magyar csapat mintegy 30 szakmában vesz részt a versenyben, a hagyományos szakmák mellett a magyar versenyzők jók a mechatronikai, az informatikai területen és az autóiparban. A verseny 3 nap tényleges vetélkedés. A szakértők a verseny előtt közölték a feladatot, szakmánként mindenki ugyanazt a munkát végzi, amihez azonos eszközöket, alapanyagot kapnak, a harmadik napon a zsűri értékel, szombaton lesz az eredményhirdetés.

- Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az ünnepélyes megnyitón. A kormányfő kifejtette: a fiatalok valójában sorsdöntő mérkőzés részesei, melyet a világ különböző földrészei vívnak egymással. Hozzátette: Európa öregszik, népessége fogy, ezért komoly versenyhátrányban van. "Ezt a hátrány kiváló szakemberek képzésével dolgozhatjuk le, vagyis Európa akkor nyeri vissza újra az erejét, ha mi neveljük fel és képezzük ki a világ legjobb szakmunkásait." - fogalmazott a miniszterelnök.


Orbán Viktor

Orbán Viktor kiemelte, Magyarországnak világszínvonalú munkásai vannak, akikre büszke az ország, és akiket megbecsül. A magyarok a szellemi és fizikai erejükre, tudásukra és munkájukra számíthatnak. Kifejtette: ahogy a szakmáknak, úgy az életnek is van matematikája. Az élet matematikájának alapképlete, hogy ha nincsenek fiatalok, nincs jövő sem. Ha megszületnek és vannak fiatalok, de úgy érzik, nincs jövőjük, akkor az országuknak sincs jövője. Ha az országoknak nincs jövője, akkor Európának sincs, és eltűnik minden, ami kétezer év alatt a földrészen létrejött. 
A miniszterelnök arra kérte a fiatal szakmunkás versenyzőket, hogy vállalják a tanulást, a munkát, a hazájukat, és mindezért küzdjenek.


Parragh László

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a megnyitón elmondta, hogy a kamarának nagy büszkeség és kihívás az EuroSkills rendezvény megszervezése, hiszen 28 ország 37 szakma 525 versenyzője, 500 szakértő van jelen. A Hungexpo területén 60 ezer négyzetméteren folynak a rendezvények, amelyre 80 ezer látogatót várnak.

Parragh László úgy fogalmazott, ma lezárul a szakképzés múltja, egy új korszak, a szakképzés digitális és modern időszaka születik, amely ötvözi a hagyományok továbbvitelét egy újfajta, kreatív, tudásalapú szemléletmóddal. Ezt hívják szakképzés 4.0-nak, amelyben a gazdaság motorját jelentő vállalatok számára az Ipar 4.0 folyamat jegyében képezik a jövő munkavállalóit.


A magyar csapat

Dita Traidas, a WorldSkills Europe elnöke a résztvevőket köszöntve elmondta, a Euroskills, a szakmák európai versenye ebben az évben ünnepli 10. évfordulóját. Budapest rendkívül inspiráló helyszín - fogalmazott a WorldSkills Europe elnöke, kiemelve, hogy a budapesti versenyen részt vevő fiatalok szakmai pályafutására hatással lesz ez a rendezvény. Magyarország, az idei EuroSkills megrendezésével azt bizonyítja, hogy számára fontos a szakmák, a mesterségek megléte, a magyar fiatalok készek országuk építésére és versenyképességének növelésére Európában. Az idei EuroSkills verseny kiemeli azt is, hogy Magyarország elismeréssel tekint azokra, akik szakmai pályafutásként mesterséget választanak - hangsúlyozta. A EuroSkills lényege, hogy ösztönözi, támogatja a kiválóságot, összeköti a tagjait, az ipar képviselőit, az oktatókat a mesterségek fiatal versenyzőivel - mondta a WorldSkills Europe elnöke.


Simon Krisztián bútorasztalosként száll versenybe

A versenyen Nagy Ádám János épületasztalos- és Simon Krisztián bútorasztalos-szakmában indult versenyzőként, Babanecz Csaba és Fekete Zoltán szakértők irányításával. A versenyzők felkészítését a korábbi versenyzők is segítették szakmai tudásukkal és a versenyeken szerzett tapasztalatokkal.

 

Interjú Fekete Zoltánnal, Simon Krisztián bútorasztalos tanuló szakmai felkészítőjével:

Babanecz Csaba, az épületasztalos-szakma főszakértője még korábban beszámolt arról, hogy az asztaloscsapat már tavaly novemberben kiválasztotta a versenyzőket, hogy minél több idő maradjon a felkészülésre. Nagy Ádám János és Simon Krisztián még januárban megkezdte a felkészülést.

Csaba kérdésemre elmondta, hogy a fiúk teljes erőbedobással készültek a május elejétől tartó több hónapos intenzív felkészülés keretében. Mindkét szakmában, a szakértők szavazatai alapján kiválasztásra kerültek a versenyfeladatok. Ezek a feladatok nyilvánosak voltak, a versenyzők szabadon gyakorolhatták, de a verseny előtt 30%-ban megváltoztak, és ezeket a változtatásokat már csak a versenyen tudták meg a versenyzők.


Nagy Ádám János az épületasztalos szakmában indult

Az épületasztalos-szakmában a Babanecz Csaba szakértő által tervezett keretszerkezetet, a bútorasztalos-szakmában pedig a dán szakértő által javasolt tolóajtós, fiókos teaszekrényt kell elkészíteni a versenyzőknek a 3 napos versenyen, összesen 18 óra alatt.

 

Interjú Babanecz Csabával, Nagy Ádám János épületasztalos tanuló szakmai felkészítőjével:

A tolóajtós fiókos teaszekrény korpuszának anyaga furnérozott MDF, éllécezve, melynek összeépítése lamellóval, 45°-os illesztéssel történik. A tolóajtó keretbetétes, a keret ollós csapozással készül, a betét furnérozott. A fiók fecskefarkú fogazással készül, elöl félig takart, hátul nyitott. Az állványszerkezetű lábazat tömör fából készül, ollós csapozással. A tömör fa hátfal egyik felében szellőzőrács van kialakítva, a teatárolás részére.

Az épületasztalos-feladat neve: magyar keret. A keretszerkezet tömör fából (tölgy és kőris) készül különböző sajátcsapos szerkezeti kötésekkel. A lemezbetét árkolásba van elhelyezve, de a kereten fózolás és aljazás is megtalálható.


A tolóajtós, fiókos teaszekrény


Az épületasztalos feladat neve: magyar keret

Az EuroSkills a vásárközpont teljes területét lefedi, vagyis 6 pavilonban és egy rendezvénysátorban, 60.000 négyzetmétert foglal el. A verseny budapesti megrendezését még 2013-ban kezdeményezték a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen. Négy év előkészítő munka után, most is több százan dolgoznak azon, hogy a nagy presztízsű esemény sikeres legyen.

A látogatók a EuroSkills-verseny tizedik évfordulója alkalmából összeállított kiállítást is megtekinthetnek, amelyben a szervezők megemlékeznek a 10 éves útról. Fotók, filmek bemutatásával, személyes sikertörténeteken keresztül tekinthetünk bele ebbe a szakmák európai olimpiájának történetébe, a különleges világába.

 

A helyszínen járva meglátogattuk a fiukat. Az alábbi videókon a munka kezdeti perceibe pillanthatnak be.


Tetszett a cikk?