Faesztergályosok találkozója
Országos Faesztergályos Találkozót szerveznek december 8-9-én Székesfehérváron.
A XIV. Országos Faesztergályos Találkozó az AIKSZ Zrt. telephelyén lesz (8000 Székesfehérvár, Berényi út 30/a). A szervezők javasolják, hogy a hagyományokhoz híven a résztvevők vigyék a saját kisgépüket, szerszámaikat és az utóbbi időben készített műveiket.

A találkozót azzal színesítik, hogy egy-egy érdekesebb megoldásról a vállalkozó szelleműek tartanának 5-10 perces bemutatót, majd a gyakorlatban is bemutatnák azt.
Aki két napot tölt a rendezvényen és szállást és ebédet is igényel, az december 1-jén még jelezheti a kopfjeno@gmail.com címen.
A szervező Fakéz már két alkalommal adott ajándékba a Katolikus Karitásznak esztergályozott tárgyakat, amelyeket Fehérváron a Püspöki palota udvarán rendezett Adventi Vásáron árultak. A befolyt összeggel a rászorulók karácsonyi ajándékozásához tudtak hozzájárulni. Adományok fejében a MAFAE (Magyar Faesztergályos Egyesület) reklámfelületet kap a Karitász sátrában.
Aki érdeklődik a faesztergálás iránt, az alábbi a helyeken nézhet körül:
MAFAE, Magyar Faesztergályos Egyesület.
A MAFAE FB oldala.
Hobbi faesztergálás FB oldal.
Magyar amatőr faesztergálás klub (MAFK).
A MAFK FB oldala.
Magyarországi Hobbi Faesztergályosok FB oldal.
Fotók a 2016. decemberi találkozóról.
Fotók a 2018. nyári találkozóról.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


