Előválogató versenyt szerveztek

Idén augusztus 22–27. között rendezik a következő WorldSkills-versenyt, amelynek házigazdája az oroszországi Kazany városa lesz. A tavalyi EuroSkills-verseny két asztalos aranyérmese közül Simon Krisztián bútorasztalos versenyző továbbra is tagja a magyar csapatnak és gőzerővel készül az idei versenyre, viszont az épületasztalos-szakmában Nagy Ádám János már nem tud indulni életkora miatt, így ebben a szakmában egy előadásokkal egybekötött válogató versenyt szerveztek február 5-én.

Az ünnepélyes megnyitó után, melyet Valló Péter Budapesti Komplex SZC főigazgató tartott, ismertették a WorldSkills előválogató verseny feladatát. Ezt követően a 2018- as budapesti EuroSkills-verseny résztvevői és támogatói tartottak élménybeszámolót a versenyről: Csiszár Zsófia a SkillsHungary hivatalos delegáltja, Nagy Ádám János aranyérmes épületasztalos, Simon Krisztián aranyérmes bútorasztalos, valamint Kopasz Anikó, a H-Didakt Kft. ügyvezetője, az asztaloscsapat szponzora tartottak előadást. Mindegyik felszólaló egyértelmű üzenettel érkezett: a szaktanárok is ismerjék meg az asztalosszakmában elért sikereket, az oda vezető utat, a felkészülés folyamatát.

A válogató verseny tudnivalóival kapcsolatban Babanecz Csabát, a SkillsHungary főszakértőjét kérdeztük.

– Az előválogatásra 20 versenyző érkezett az ország minden tájáról és mérte össze tudását. A helyszín hagyományosan a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola tanműhelye volt – mondta el a szakértő.

A versenyfeladat egy bükkfa keretszerkezet elkészítése volt, amelyre 6 óra állt rendelkezésre. A szakértőkből és korábbi versenyzőkből álló zsűri folyamatosan értékelte a versenyzők munkáját, s már a verseny alatt, a ragasztást megelőzően pontozták a szerkezeti kötések kialakítását. A versenyt követően pedig a felület-kidolgozás, a méretpontosság és a szerkezeti kötések külső értékelése következett.

– Az előválogató eredménye alapján 5 versenyző jutott tovább a döntőbe. Gratulálunk az összes versenyzőnek és felkészítőnek – összegezte a versenyt Babanecz Csaba.

A versennyel párhuzamosan az iskola dísztermében egy egész napos szakmai továbbképzésre került sor a faipari szaktanárok és a szakoktatók részére. A rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés, több mint 50 pedagógus érkezett az ország szinte minden iskolájából, ahol faipari képzések vannak. Ennek az is oka volt a tartalmas programon túl, hogy sajnos rendkívül kevés a kimondottan szakmai továbbképzés.

A találkozó célja az volt, hogy a versenyeken szerzett tapasztalatok, a Skills-feladatok és értékelési szempontok jobban beépüljenek a hazai képzésbe és az egyre több szakképző iskola tehetséggondozásába, hogy minél magasabb színvonalú és minőségű képzés valósuljon meg.

Lehetőség adódott a nemzetközi versenyek szakmai követelményeinek és értékelési módszereinek megismerésére is. Ezeket ugyanis az oktatók alkalmazni tudják a napi képzésben. Ez azért is nagyon fontos, mert a leendő Skills-versenyzők a szakképző intézményekből érkeznek, és ha már ott elkezdődik a célirányos fejlesztés, akkor könnyebb lesz a későbbi felkészítés is.

Délután a versenyfelkészülési műhely kialakításának és felszerelésének szempontjait ismertették. Ezután Győri Csaba a Festool-termékekből tartott bemutatót, ahol elsősorban azokat a gépeket mutatták be, amelyek talán az iskolákban kevésbé ismertek, egy iskolai tanműhelyben nem jellemzően vannak jelen. Mivel nagy volt az érdeklődés és kevés az idő, a cég felajánlotta minden résztvevőnek a lehetőséget, hogy kitelepülve az iskolába egy részletesebb bemutatót tartanak. Ezt az alkalmat sokan megragadták, és feliratkoztak a listára.

Az eseményt egy kötetlen beszélgetés zárta az asztalos szakmai képzés perspektívájáról. Szó esett többek között arról is, hogy a nemzetközi versenyek színvonala és a hazai oktatás között van egy szabad szemmel is jól látható szakadék. Közösen keresték a választ arra, hogy ennek mi az oka, és ezen hogyan lehetne változtatni. Elhangzott, hogy a mai gyerekek nem rosszabbak, mint az elődeik.

Talán kevesebb a szakképzőkben az olyan fiatal, aki nagyon elkötelezett a szakma iránt, de mindig van egy-két olyan fiatal, aki kiemelkedően tehetséges, és érdemes felkarolni. A 10 éves Skills-tapasztalat azt mutatja, hogy ha őket kiemelik és támogatják, akkor a csoport többi tagját is ösztönzik ezzel. Ha külön foglalkoznak azzal az 1–3–5 diákkal, akkor a többiek is megpróbálnak felzárkózni. Az nem kérdés, hogy ez rengeteg pluszmunkával, energiával jár a tanárok részéről, melyhez kell egy nagy adag elhivatottság is. Azonban megvan az eredménye, tehát van értelme! Mint ahogyan azt láthatjuk.

A SkillsHungary-program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve valósul meg. A versenyre a bútorasztalos- és az épületasztalos-szakma szponzorálását a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum, a Festool Magyarország és a H-Didakt Kft. biztosítja. 


Kapcsolódó dokumentum:


worldskills-kazan-2019-asztalos-elovalogato-verseny


Tetszett a cikk?