Szép teljesítményt nyújtottak

Időre befejezték a feladatot és szép munkát végeztek az idei Szakma Sztár Fesztivál verseny asztalosai.

Ahogy azt a korábbi cikkünkben megírtuk, Bata László, Bundi Sándor Vendel, Kállai-Verba Eszter és Riba Tamás képviselik az asztalos szakmát a rendezvényen. A faipari technikusok kategóriában szintén négyen kerültek a döntőbe: Babos Zsolt, Bálint Levente, Görcz Dániel István és Schaul Mátyás. A versenyzőknek a megadott 600 perces időkeretben egy műszárított, szibériai borovi fenyőből álló támlás széket kellett összeállítaniuk.

Dancsó János versenyfelelős kérdésünkre elmondta, hogy az általa elkészített mintadarabon kívül a versenyzők a szokásoknak megfelelően rajzokat is kaptak. A bátorterenyei „atyamester” szerint a vizsgamunkához kétféle kötést kellett alkalmazni és a versenyzők számára a vésett csapok jelenthettek kihívást. Az előválogatók során ebben véreztek el többen is.

A versenyeken otthonosan mozgó és szervező mester hozzátette: külön öröm számára, hogy a kezdeti megszeppenés nyomai gyorsan eltűntek a diákokról, akik időre végeztek, szép munkák kerültek ki a kezeik közül, ráadásul cserealkatrészt sem kellett adni nekik.

A cserealkatrész felhasználásáért egyébként pontlevonás járna. Az 5-6 tagú bizottság már szerdán délután elkezdte értékelni a székeket, egyebek mellett olyan szempontok alapján, mint a mérettartás, a csiszolás és a szerkezeti kötések. Az értékelés során a végső pontszámot a maximális (100) pontszámból levont hibapontok adják.

A Szakma Sztár Fesztivál zárónapján, a március 14-i záróünnepségen 52 szakmában az első három helyezettet díjazták a részvevő 232 fiatal versenyző - köztük több külhoni magyar - közül.

Az asztalosok közül Bundi Sándor Vendel örülhetett az aranyéremnek, míg a faipari technikusok kategóriában Babos Zsolt lett az első helyezett.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a díjátadó ünnepségen arra biztatta a fiatalokat, hogy munkájuk során kövessék a technológiai változásokat. Szólt az ötéves technikumi szakképzés bevezetéséről és kiemelte, a szakoktatók anyagi megbecsülésének fontosságát, hogy jövedelmük megközelítse az ágazatra jellemző szintet. 


Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke köszöntőjében elmondta, a szakmák versenyének megrendezésével a pályaorientáció, a szakmunka szépségeinek megmutatása volt a cél. A Szakma Sztár Fesztiválon induló versenyzők jelentős része mentesül a szakmai vizsga alól - emelte ki. 


Az ünnepségen köszöntötték az idei szakmák világversenyén, a WorldSkills rendezvényen Kazanyban résztvevő 23 szakmában induló 25 magyar versenyzőt, illetve a 2020-ban Grazban megrendezendő EuroSkills versenyre eddig tovább jutott magyar résztvevőket. 
Bejelentették, hogy a Szakma Sztár Fesztivált jövőre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közösen rendezi.

Fotók: Ódor Eszter és szakmasztar.hu


Tetszett a cikk?