Újabb asztalos-megmérettetés Sopronban

A Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara negyedik alkalommal rendezte meg bázisiskolái számára a meghívásos Faipari Szakmai Versenyét, melyre idén április 4–5-én került sor.

A kar évek óta tudatosan dolgozik azon, hogy kiváló szakmai és közösségi kapcsolatot ápoljon bázisiskoláival, melynek eredményeként a diákok rendszeresen eljönnek Sopronba, hogy részt vegyenek az elméleti és szakmai próbatételen. Idén az egyetemi gárdával együtt összesen 15 csapat indult a szakmai versenyen. A kétnapos rendezvényt dr. Magoss Endre, a Simonyi kar dékánja nyitotta meg a Ligneum Látogatóközpontban. A dékáni köszöntőt követően a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara titkára, Kováts Árpád köszöntötte a versenyzőket és a kísérő, ill. felkészítő tanárokat.

A háromfős csapatok a szabályismertetést követően az első napon elméleti tudásukról számoltak be egy feladatsor megoldásával. Ezután a rendezvényt támogató cégek gyakorlati jellegű kérdésekkel tették próbára a versenyzők tudását. A verseny kiemelt támogatója, a JAF Holz Ungarn Kft. furnér- és fafajfelismerő feladatokat adott a diákoknak, a Szolvegy Kft. és a Lenkei Bútorszerelvény Kft. a faanyagragasztás területéről kérdezett.

A JAF Holz elköteleződött a jövő generációjának szakmai képzése tekintetében. Ezen törekvés mentén az idei év elején létrejött JAF Akadémia fő célja a partnerek, a jelen és a jövő faipari szakemberek képzésének szakmai támogatása. Ennek megfelelően a JAF Holz a Soproni Egyetem által szervezett IV.  Meghívásos Faipari Szakmai Verseny kiemelt támogatója is.

A Leitz Hungária Szerszám Kft. a faipari szerszámok alkalmazhatóságáról, a Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft. pedig a vasalatokról faggatta a diákokat. A gyakorlati feladat kivitelezése már az első nap megkezdődött, furnérozással és előrajzolással. A második versenynapon öt óra állt rendelkezésre a gyakorlati feladat megoldására a SOE NRRC Tanüzemben.

A verseny szervezői idén szakítottak a hagyománnyal, és egy épületasztalos-ipari termék feladatot adtak ki a versenyző csapatoknak: egy beltéri ajtót kellett elkészíteni 1:2 arányban tömör bükkfából, az ajtólapot furnérozni kellett. Az iskolák a verseny időpontja előtt egy héttel megkapták a gyakorlati feladat rajzait, hogy felkészülhessenek, gyakorolhassanak.

A versenymunkákat a korábbi évekhez hasonlóan, ötfős bírálóbizottság értékelte.

Zsűritagok:

Wilheim Gábor, a Magyar Bútor és Faipari Szövetség elnöke
Csercsics Antal, az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség alelnöke
Tóth György, SOE SKK
Szili József asztalosmester
Baranyai Pál asztalosmester

A szakmai verseny izgalmas végeredményt hozott. A díjazott csapatok között minimális különbség döntött, a Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc szakközépiskola javára. A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara különdíját a legjobb gyakorlati feladatot teljesítő csapat kapta, melynek a Soproni SZC Handler Nándor Szakképző Iskola delegáltja bizonyult. 

A csapatversennyel párhuzamosan a kísérő és felkészítő tanárok workshopon vettek részt, ahol a középfokú oktatás kérdéseivel foglalkoztak, ill. a Faipari Tudásközpont és az SZKTV-OFTV tapasztalatait tárgyalták meg.

A rendezvény az „EFOP-3.4.4- 16-2017-00027-, A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban” támogatással valósult meg, ill. köszönet a versenyen aktívan részt vállaló cégeknek is.


Kapcsolódó dokumentum:


ujabb-asztalos-megmerettetes-sopronban


Tetszett a cikk?