Meglátni, felismerni, alkalmazni

Múlt havi lapunkban számoltunk be a PANFA AIK (Pannon Fa- és Bútoripari Akkreditált Innovációs Klaszter) által szervezett grazi tanulmányút részleteiről (Fában otthon vannak, Magyar Asztalos, 2019. július). Ezúttal az utazáson részt vevők mondják el, hogy nekik milyen érzéseik születtek, milyen meglátásokkal tértek haza. A főszervező mellett egy tanár, valamint egy faipari vállalkozó is elmondja a véleményét.

Konfuciuszról azt mondták, hogy amikor harmadmagával utazott valahová, akkor a másik kettőtől feltétlenül tanult valami újat. Ha jót látott, akkor azt elsajátította, ha pedig hibát észlelt a másikban, akkor azt saját magában javította ki. Nos, kíváncsi voltam, hogy a Stájerországba szervezett tanulmányút résztvevői miként értékelik a látottakat.

- Kik azok a cégek, akik a kétnapos út során a legnagyobb benyomást tették rád?
Zalavári József ipari designer, az ALKALMAZOTT MŰVÉSZETI INTÉZET tanára:
-   Számomra a Stora Enso volt az, aki gyártóként követendő példákat mutatott. Ők már évtizedek óta olyan környezettudatos stratégiát folytatnak a termékeik fejlesztésében és minősítésében, ami mintaként szolgálhat a magyar vállalkozásoknak is. S itt a stratégia szót emelném ki! Ők ugyanis egy-egy termékük vizsgálatánál nemcsak az alapanyagot, hanem annak kémiai vizsgálatát, a gyártástechnológiát és így tovább haladva minden részegységnek a környezetre gyakorolt hatásait is külön megvizsgálják környezettudatossági szempontból. Ez a stratégia húzódik végig az összes termékük esetében, ezért a részegységek egymással is együttműködnek, nem csak önállóan. Az együttműködő részeknek – és ez a lényeg – az eredményessége pedig nagyobb lesz, mint a különálló részek eredményeinek az összege. Azt is mondhatnám, hogy a cég a termékciklusok ciklusaiban gondolkodik, és ezek mentén építi az innovációt. Nyilván ennek érdekében folyamatosan járnak külföldi konferenciákra is, sőt, maga a cég is számos európai országban működtet gyárakat, úgyhogy ilyen lendületű információáramlás mentén állandó újítások születnek. Meggyőződésem, hogy ők sok magyar cég számára szolgálhatnának mintaként.

- A másik nagy tanulság számomra a Kompetenciacentrum volt, ami a Grazi Műszaki Egyetem egyik intézménye. Ez az intézmény azért jött létre, hogy a külső cégek által felmerült termékfejlesztési igényeket el tudják vállalni, és az egyetemen elvégzett kutatások, vizsgálatok eredményeit eladva, konkrét bevételre tegyenek szert. Azonban nemcsak az anyagi hasznát kell ennek látni, hanem azt is, hogy ezzel a kutatással innováció jön létre, ami az adott megbízó cégnek több bevételt hoz, tehát javul a piaci helyzete, és így összességében az egész gazdaság számára jó hatással van. Magyarországon is meg kellene teremteni a jogi feltételeit annak, hogy az egyetem és a megbízásokra nyitott cégek között létrejöhessenek ilyen gazdasági alapú együttműködések.

- Mi a véleményed a Grazi Önkormányzat városfejlesztéséről, ahol is tömbösített fa panelekből és fatartókból egy komplett városnegyed épül, tehát lakóházak, irodák, szociális épületek stb.? Vajon a faépítészetnek milyen távlatai lesznek, lehetnek Magyarországon?
Horváth Ferenc ügyvezető, a Fa-Feri Kft. tulajdonosa
-   A mi éghajlati viszonyaink között én nem látom a faházak jelentőségét olyan nagynak, mint Ausztriában. A fa a hideg ellen jól véd, de a meleg ellen már nem, mert nincs hőtárolási kapacitása. A hagyományos népi építészetben csak a tömör téglával és a vályoggal lehet találkozni a mai Magyarország területén. Faházak csak a magas, hegyvidékes területeken voltak, vannak: például Erdélyben és a Felvidéken, ahol nyáron is hűvös van. Így az ott élőknek csak a hideg ellen kellett építkezniük, a meleg ellen nem. A másik pedig az, hogy a helyi adottságokat is figyelembe kell venni! Fa a hegyekben van, a lapos területeken, ahol sok a vizes, saras terület, ott a tégla volt a megfelelő, más helyeken, pl. az agyagban gazdag területeken a vályog volt az észszerű. Asztalos vagyok, így nyilvánvaló, hogy a házamon faablakok vannak, a tető szerkezete is fából van, de a helyi földrajzi adottságokat attól még nekem is figyelembe kell venni.

-   A szervezés kapcsán milyen tapasztalataid születtek?
Pakainé dr. Kováts Judit főszervező, PANFA
-   Évről évre szervezünk a faiparral kapcsolatos szakmai utakat Ausztriába, és minden helyszín esetében a helyi szakmai szervezetek és szövetségek közreműködése teszi egyedivé, szakmailag tanulságossá ezeket a kirándulásokat. Idén is izgalmas helyszíneken jártunk Ausztriának ezen vidékén, Stájerországban. Csak bátorítani tudok minden szakembert, hogy vegyen részt az ilyen és ehhez hasonló utazásokon, mert a meglátott és felismert tapasztalatokkal mindenképpen gazdagabb lesz.

A képek a szerző felvételei, kivéve a nyitókép: www.cbcdundalk.org


Kapcsolódó dokumentum:


meglatni-felismerni-alkalmazni


Tetszett a cikk?