Simon Krisztián újra a csúcson
A tavalyi EuroSkills-győzelme után ismét aranyérmet szerzett Simon Krisztián bútorasztalos a szakmák világversenyén Kazanyban, a 45. WorldSkills rendezvényen. A magyar csapat tagjai tizenegy Kiválósági Érmet kaptak a szakmájukban elért, átlag feletti teljesítményért.
A dobogó legfelső fokán
Az országok közötti versenyben Magyarország az éremtáblázat első harmadában, a 20. helyen zárt, ami az eddigi legjobb eredménye. A 45. WorldSkills zárórendezvényén Vlagyimir Putyin orosz elnök köszöntötte a résztvevőket. Közölte: Oroszország kész együttműködni a szakképzés globális fejlesztésében, annak érdekében, hogy a fiataloknak minél több lehetőséget teremtsenek.
Az orosz elnök méltatta a WolrdSkills mozgalmat, amelynek Oroszországban is ösztönző hatássa van a szakképzésre, és megemlítette, hogy 2022-ben Szentpéterváron rendezik meg az EuroSkills versenyt.
Simon Krisztián verseny közben
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a magyar versenyzők szereplését úgy értékelte, hogy ismét bizonyították szakmai tudásukat. „Az elért eredmények azt mutatják, hogy a fiatal magyar szakemberek teljesítménye a gazdaság valamennyi területén jó, a hagyományos szakmákban éppen olyan sikeresek, mint az informatikában vagy a webtechnológiában” - tette hozzá.
Simon Krisztián az aranyérem mellé a nemzet legjobbja címet is elnyerte. Az épületasztalos szakmában induló Fekete Martin az erős mezőny első harmadában, a 8. helyen végzett.
Kiválósági Érmet vett át Orosz Nikolett az ápolás és gondozás szakmában, Fekete Martin épületasztalos, Simon Olivér festő, Nagy Nikolett fodrász, Mészáros Bálint informatikai rendszerüzemeltető, Homokay Ádám és Stummer Gergő, a kertépítő csapat tagja, Balogh Krisztián kőfaragó, Cságoly Laura szépségápoló, Krehely István villanyszerelő, Török Balázs Máté víz-, gáz- és fűtésszerelő, Balogh Ákos webtechnológiai szakember.
Fekete Martin
Augusztus 23-26. között 63 országból és régióból 1354 fiatal szakember versenyzett 56 szakmában a Kazany Expón kialakított helyszíneken, a magyar csapat 22 szakmában 24 versenyzőt indított. A szervezők tájékoztatása szerint a versenyt 3500 önkéntes segítette, a verseny helyszínét mintegy 250 ezer látogató kereste fel főleg Oroszországból.
A magyar csapat
A helyezések szakmánkénti listáját az alábbi link mögött böngészheti: https://worldskills2019.com/en/event/results/
Fotók: worldskills2019.com és facebook
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.