Születőben egy kreatív faipari stratégia

Iparági flow – A kreatívipar jövője címmel kerekasztal-beszélgetésre valamint workshop-ra invitálta vendégeit a Bútorszövetség, az esemény szervezője. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusán október 8-án megtartott rendezvény témája a 21. századi fa- és bútoripar – azaz az iparág jövője, távlati lehetőségei.

A már régóta aktuális, valamint a manapság felmerülő kérdéseket nem mások, mint az iparág szereplői fogalmazták meg, és törekedtek/törekednek annak megválaszolására is. Íme egy jó példa a szakmai összefogásra és az előrelátó gondolkodásra.


Árkossy Bálint

A beszélgetés alapját a Kreatív Faipari Stratégia 2019. elnevezésű kutatási anyag adta, amit az OAFSZ és a Bútorszövetség közösen finanszírozott és végzett el - nemzetközi és hazai szakmai szervezeteket, kis- és nagyvállalatokat, államigazgatási és oktatási szakembereket bevonva. Annak érdekében, hogy ezt a több mint kétszáz oldalas jelentést hatékonyan lehessen feldolgozni a workshop alatt, néhány szakmai szereplő több héttel a rendezvényt megelőzően áttanulmányozta, majd a találkozón négy alkalmi csoportot alakítva egy-egy csoport témavezetőjeként előadta azt.

Az így kialakult kerekasztal-beszélgetések aztán bőven alkalmat adtak arra, hogy a munkacsoportonként összeültetett tíz–tizenkét ember megoszthassa elképzelését az adott témakörrel kapcsolatban. Az érintett témakörök és az ide kapcsolható kérdések-válaszok a következők voltak.

OKTATÁS
Alapvető kérdés: Milyen oktatási stratégiára van szükség, hogy a jövőben ugrásra kész fiatalok tudjanak munkába állni?

Pagonyné Mezősi Marietta faipari mérnök, mérnök-tanár, a csoport szóvivője a középfokú oktatás kapcsán elmondta, hogy olyan ütőképes és országosan egységes marketingkampánya van szükség, ami képes megmutatni a jelenlegi Z generáció tagjai számára a faipari szakmákat, mint vonzó életpályát. Szó esett továbbá arról, hogy egy olyan, ún. élmény alapú oktatásra van szükség, ami 21. századi színvonalra emeli a tanulók képzését.


Dr. Bendzsel Miklós

DESIGN-SZEMLÉLETŰ GONDOLKODÁS
Alapvető kérdés: Mire van szükség ahhoz, hogy egy ütős és a világon mindenütt jól eladható dizájn legyen jellemző a magyar bútorgyártók termékeire?

Dr. Bendzsel Miklós, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, a csoport szószólója elmondta, hogy olyan, az iparág jövőjét meghatározó holisztikus magatartásra van szükség, ami a piac igényeire termékekben jelentkező válaszokat lesz képes adni. Más szavakkal szemléletváltoztatásra van szükség. Az a szemlélet lesz „befutó”, ami felismeri, hogy mikor mit kér a piac, ehhez milyen képességeket/technológiákat kell fejleszteni. S ez a szemlélet segít felismerni azt is, hogy ezek elsajátítására milyen oktatásra lesz szükség önmagunk számára és milyen edukációt kell alkalmazni a fogyasztók felé.

DIGITALIZÁCIÓ
Alapvető kérdés: Mely digitális technológiákra és digitális fejlődésre van/lehet szükség ahhoz, hogy digitálisan felkészültnek tudjuk tekinteni önmagunkat is, vállalkozásunkat is?

Árkossy Bálint, az Árkossy Bútor Kft. munkatársa szóvivőként elsőként az üzemek digitális értelemben vett gyártási- és vállalatszervezési elmaradottságára hívta fel a figyelmet. Ezeket oktatással, eszközökkel, a legfontosabb szoftverek telepítésével lehet csökkenteni. Továbbá a máshol bevált módszerek tanulmányozása hatékony megoldás tud lenni, például szervezett tanulmányutak keretében. Ehhez persze szükség van a változás képességére irányuló törekvésre is.

A másik fő gond a munkaerő nem megfelelő (elő)képzettsége a digitalizációra. Itt ugyanis alapvető hiányosságok is vannak (pl. táblázatkezelési ismeretek, levelezőprogramok használatának hiányosságai stb.), továbbá a CNC programhasználatban is vannak elmaradások. A munkacsoport úgy ítélte meg, hogy a faipari szaktudásnak magában kell foglalnia az informatikai szaktudást is, úgymint bútor- és/vagy látványtervező program használatát, vállalatirányítási rendszert működtető program ismeretét stb.


Wilheim Gábor

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
Alapvető kérdés: Melyek a fenntartható fejlődés elkerülhetetlen szempontjai a faiparban?

Wilheim Gábor, a Bútorszövetség elnöke, mint a negyedik munkacsoport szóvivője a hasonló módon való hibás gondolkodásból eredő közös problémákra igyekezett rávilágítani. Ezeket három pontban határozták meg.

Az első a vásárlók szemléletformálására irányuló törekvéseink, amiket aktív marketingmódszerek alkalmazásával kell elérnünk.

Második pont egy olyan online információs rendszer szükségessége, ami összehozza a piaci szereplőket, rövidíti az értékesítési láncokat (az alapanyag-előállítóktól a késztermék gyártókig  és kereskedőkig mindenki közvetlenül tudja megtalálja a másikat), továbbá figyeli és jelzi a piaci tendenciák változásait.


Cselényi Krisztina

A harmadik fontos szempont a termékek életciklusának meghosszabbítására való törekvés szorgalmazása. Ez vonatkozhat például az alapanyaggyártásban a hulladékfeldolgozás mennyiségének növelésére, továbbá a (el)használt termékek újrahasznosítására, illetve ezek alkatrészeinek szelektív gyűjtésére egyaránt.

Cselényi Krisztina, a Bútorszövetség főtitkára kérdésemre elmondta, hogy a kerekasztal-beszélgetésen megfogalmazott kérdésekre adott válaszokat és a felvetődött ötleteket a két említett szövetség az érintett jogalkotói és döntéshozói szervek felé fogja továbbítani. A cél, hogy olyan szabályozások és útmutatások szülessenek (látva az egységes álláspontot), amelyek hozzásegítik a faiparban tevékenykedőket, hogy Európa figyelemreméltó szereplőivé válhassanak a jövőben.

Képgaléria az eseményről:


Tetszett a cikk?