Kész a tartószerkezet

Bokrétaünnepet tartottak Dubaiban, mivel elkészült a világkiállítás magyar pavilonjának tartószerkezete. A hagyományok szerint ilyenkor az épület legmagasabb pontjára bokrétacsokrot helyeznek el.


Az épület látványterve

A pavilon, mely a Makovecz-iskolához tartozó Csernyus Lőrinc tervei alapján épül,1927 négyzetméteres, egy többszintes, kettős rétegű, faszerkezetű épület, amely egy belső kupolából és az azt körülvevő külső burokból áll. Az építmény száraz technológiával készül: építésénél a kivitelezők nem használnak betont, vasbetont, cementet, illetve olyan technológiákat, amelyekhez víz kell. Az épület szerkezeti elemeit részben tengeri úton, részben pedig a világ egyik legnagyobb teherszállító repülőjével szállították el a Dubaji Világkiállítás területére három ütemben, 2019 őszén. Már maga a szállítás is különleges eljárásokat igényelt, mivel a szerkezeti elemek súlya több mint 560 ezer kilogramm. A leghosszabb elem 18,47 méter, a legnehezebb pedig több mint 2700 kilogramm volt.  

Különleges ácscsapat munkájával épül meg

Tóth Andrea, az eseményen való részvételért felelős Expo 2020 ügyvezetője kifejtette: nagy hálával tartoznak a beruházók annak a mintegy 100 embernek a munkájáért, akik az elmúlt hónapokban dolgoztak rajta. Kiemelte Csernus Lőrinc főépítész és csapata munkáját és hasonlóan annak a 16 magyar ácsnak a csapatát, akiknek a kemény munkája lehetővé tette a terv előrehaladását. A csapatot Szegletes Mihály vezeti, mindannyian nagy tapasztalattal rendelkeznek a különleges faszerkezetek építésében. A tisztán fából épült szerkezetet Magyarországon már egyszer felállították, mielőtt részeire bontva átszállították volna Dubajba.

Csernyus Lőrinc kifejtette: elhozták a térségbe az itt kevésbé ismert speciális építkezési kultúrát, a faépítkezés hagyományát. "A fa élő anyag, lélegzik, mozog, jelkép, szimbólum. Az építkezést történetének egyik archetípusa" - mondta el. Az építész, aki részt vett az 1992-es, nagy elismerést aratott sevillai világkiállítás magyar házának kialakításában (melyben Makovecz Imrével dolgozott fiatal építészként), rámutatott: az organikus építészet örökségét ugyanúgy szeretné átadni a fiatalabb generációknak, mint egykor neki adta át Makovecz Imre.

Hazánk egyedülálló kincseit mutatják be

A magyar megjelenés központi témája, az emberiség alapvető éltető eleme, a víz. Az épületben helyet kap egy kiállítás is, melynek célja Magyarország egyedülálló gyógy- és termálvíz kincsének bemutatása, valamint az ezekhez kapcsolódó turisztikai desztinációk népszerűsítése. A Magyarország területén egykor található Pannon őstengertől a római és török fürdőkultúrákon keresztül a magyar termálfürdőkig kiemelkedő szerepet játszó elemet mutatják be, közvetlen használata nélkül. Minden érzékszervünkkel tudják majd a látogatók a vizet érzékelni, hallással, látással, tapintással és szaglással is - mondta el.

A bokrétaünnepségen beszédet mondott Takács Szabolcs, az expoért felelős miniszteri biztos, aki kifejtette: Dubajban egy kis Magyarországot is teremtettek, egy több évszádos magyar hagyomány megrendezésével. Külön megköszönte mindazoknak a kivitelezőknek, építőknek a munkáját, akiknek a szorgalma és szakértelme előtti tisztelgés a bokrétaünnep megtartása. Szintén dicsérte a kivitelezők és szakértők speciális tudását is, mely lehetővé teszi a pavilon megépítését. Hozzátette még: a magyar kormánynak különösen fontos a makoveczi örökség ápolása, mely egyedi nem csak a Kárpát-medencében, hanem az egész világon is.


Osama Naffa Magyarország nagykövete az Emirátusokban (j), Takács Szabolcs miniszteri biztos (k), Csernyus Lőrinc főépítész (j1) és Tóth Andrea, az Expo 2020 ügyvezetője (j2)

Pontosan 8 hónap múlva nyitja meg kapuit

Az épület a munkálatai az ütemtervek szerint haladnak, várhatóan júliusban szerezheti meg használatbavételi, majd szeptemberben a működési engedélyt. Az Expo hivatalos októberi megnyitása előtt tesztüzemet tart még a Magyar Pavilon. Ezt követően 2020. október 20. és 2021. április 10. között a világkiállítás 192 másik országával együtt tekinthetik majd meg a számos országból érkező vendégek.

Forrás: www.magyarepitok.hu
Képek: www.magyarepitok.hu


Tetszett a cikk?