ELMARAD a nürnbergi faipari vásár!

A HOLZ-HANDWERK és FENSTERBAU FRONTALE szakipari vásárokat életre hívó NünbergMesse, valamint a VDMA Holzbearbeitungsmaschinen szervezői úgy határoztak, hogy elhalasztják a fent említett két vásárt, amelyek eredetileg 2020. március 18–21. között kerültek volna megszervezésre. A bejelentés szerint egy későbbi (jelenleg még nem ismert) időpontban, de még 2020-ban kerítenek sort a rendezvény megtartására, szintén Nürnbergben. A halasztás oka a koronavírus megnövekedett elterjedtsége, valamint az ügyfelek és az ipar képviselőinek visszajelzései voltak.
„Reméljük, hogy az ipar megérti a halasztásról szóló döntést. Minden kiállítás célja, hogy egy különleges élményt teremtsen a kiállítók és a látogatók számára, valamint lehetővé tegye az üzleti kapcsolatok bővítését. Sajnos ezt a célt a jelenlegi körülmények között nem lehet teljesíteni” – szól a hivatalos közlemény.
A faipar.hu minden megtesz annak érdekében, hogy az új dátum bejelentésével egy időben az összes szükséges információt közzétegye.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.
WEINMANN Treff 2025 – Együtt építjük a jövő élettereit
2025. november 12–13-án ismét megrendezésre kerül a faépítészeti ágazat egyik legfontosabb szakmai eseménye: a WEINMANN Treff.
A Wood-Mizer bemutatja 2025. évi, új mobil fűrészipari és szélező megoldásai
A Wood-Mizer két rendkívül sokoldalú mobil géppel bővítette termékportfólióját, amelyeket olyan szakemberek számára terveztek, akik mobil munkavégzési megoldásokat keresnek.


