Kis különbségek, nagy verseny

Az asztalos Skills-válogatók már csaknem egy évtizede zajlanak hazánkban. A felkészítéseknek és a válogatóknak helyet adó Budapesti Komplex SzC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola mára az egyik legkomolyabban felszerelt Skills-bázisnak tekinthető. Az itt folyó munka nemzetközileg is elismert. Ez az elért eredményeknek és a versenyeket szervezők kitartó munkájának köszönhető. Ehhez tartozik egy erős támogatói háttér is, ami nélkül lehetetlen lenne a fiatal szakemberek felkészítése. A Babanecz Csaba és Fekete Zoltán által irányított szakértőkből és segítő teamből álló gárda már évek óta dolgozik a minél jobb eredmények elérése érdekében. A versenyszabályzat értelmében a WorldSkills Sanghaj 2022 versenyre szükségessé vált egy új épületasztalos versenyző felkutatása. A kiválasztáshoz kétfordulós versenyt szerveztek.

ELŐZMÉNYEK

Miután Simon Krisztián aranyérmet szerzett bútorasztalos-szakmában 2019-ben Kazanyban, szükségessé vált egy új versenyző kiválasztása és felkészítése. A válogatók után Krisztiánt Sajtos Dániel váltja. Épületasztalos vonatkozásban Fekete Martin Kazanyban debütált, jelenleg a pandémia miatt elmaradt grazi Európa-bajnokságra készül. Azonban a szabályok értelmében Martinnak is ez lesz az utolsó ilyen versenye. Ezért 2020 őszén elkezdődött az utód kiválasztása.


Az elődöntő feladata egy komplex keret elkészítése volt. Az előzetes feladatkiírás a verseny napján 30 százalékban módosult.

AZ ELŐVÁLOGATÓ

Az előválogatót 2020. szeptember 30-án, 17 versenyző részvételével rendezték meg a Kaesz-iskola tanműhelyeiben. A feladat évről évre nagyobb kihívásokat tartalmaz. A feladatok lényege, hogy a jelentkezők olyan tudásról adjanak tanúbizonyságot, mely szükségeltetik a döntőn való eredményes szerepléshez, illetve felismerjék a résztvevők az esetleges hiányosságaikat. Mivel kimondottan elméleti próbatétel nincs, ezt is a feladatokba integrálják a verseny során. A rajzolvasás és -értelmezés elsőrendű szerepet kap. Az anyag- és szerszámismeret ugyanúgy, de ezek összehangolása, a saját stratégia és műveleti sorrend összeállítása, mind magára a versenyzőre és a felkészítőjére hárul. Ez utóbbi a későbbiekben is hatalmas szerepet játszik. Ha a versenyző és a felkészítője között nincs meg az a szoros, szakmai kapcsolat és bizalom, akkor a versenyen hátrányból indul. Tudni kell, hogy a pontozás is objektív szempontok alapján zajlik, illetve a szakértők csak egy-egy csomópontot, vagy csomópontcsoportokat pontoznak, s nem az egész munkát. Ezzel és még pár apró kitétellel a pontozás csaknem kizárja a részrehajlás, illetve a szubjektív megítélés minden fajtáját. Az egész megmérettetés során nagy hangsúlyt kap a munka- és balesetvédelem. A megfelelő ruházat, az egyéni védőfelszerelések használata reflektorfénybe kerülnek, ahogyan a közös gépek használata is. Korábban a kisgépes technológiák ismeretének hiánya komoly hátrányt jelentett pár versenyzőnek. Hiába készítették el időre és jó minőségben a feladatot, pár ponttól ezen ismeret hiánya miatt elestek. És pár pont annyit jelent ebben a műfajban, hogy „lenni, vagy nem lenni”...


A „8-as” a döntő alatt.

A nap végére hat továbbjutó várhatta a következő fordulót. Továbbjutottak: Izsák Márton, Szűcs Bence, Németh Zoltán, Molnár Dominik, Zalányi Bence Ferenc, Nagy Dániel.

A COVID

A pandémia a világversenyekre is rányomta bélyegét. A korábbi sztenderd úgy nézett ki, hogy minden páratlan évben világbajnokságot, míg páros években Európa-bajnokságot rendezett egy-egy ország. A 2020-as évben ez megfordult, bár a grazi versenyt elhalasztották 2021 szeptemberére. A döntő előtt pár héttel rendezik meg az előválogatót. Sajnos, ezt határozatlan időre felfüggesztették. Ennek több oka is volt, de a tanulókat eleve nem lehetett tanműhelyi körülmények között felkészíteni és versenyeztetni sem, hiszen a középfokú oktatásban is digitális oktatás zajlott. Ez óriási probléma, hiszen akik nem rendelkeznek otthonukban vagy környezetükben gyakorlási lehetőségekkel (a gépeket is ideértve), azok eleve a völgyből indultak volna a hegyre. Természetesen a grazi versenyre történő felkészülés is megsínylette a járványügyi intézkedéseket.

Így vágtak neki a továbbjutottakból négyen a döntőnek. A hat továbbjutóból ugyanis csak négy versenyző vállalta a megmérettetést. Sejthető, hogy ketten a járvány miatt nem tudták a felkészülést hatékonyan megoldani.

A DÖNTŐ

Június végén rendezték meg a döntőt. A kétnapos megmérettetésnek már többéves hagyománya van. A versenyzőket hasonló körülmények közé helyezik, mint amilyen a Skillsen is várja őket. A feladat szintén többféle fakötést tartalmazó fellépő volt. Egy dolgot mindenképpen el kell ismerni, az pedig Babanecz Csaba fantáziája, amellyel a feladatokat megalkotja. Ezzel kicsit az őrületbe is kergeti a felkészítőket és a versenyzőket egyaránt. Ezt még kiegészíteném azzal, hogy a feladat dokumentációját a verseny előtt megküldik a diákoknak. Majd a verseny napján ezt a dokumentációt 30 százalékkal módosítják. Ez a világversenyeken is bevett szokás. Ezzel még komplexebb lesz az egész feladat, de mérni lehet a versenyzők alkalmazkodóképességét is.


Az előzetes feladat a döntőre.


A végleges feladat.

A verseny mindkét napján 38 fok volt – árnyékban. Ez nem éppen optimális, de ettől még izgalmasabbá válik a történet. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy mi is – akik csupán beszélgettünk, jöttünk, mentünk – komoly diszkomfortérzettel küzdöttünk, hát még a versenyzők, akik komoly fizikai és szellemi terhelésnek is ki voltak téve.

A „nyolcas” műhely ad helyet a Skills-felkészülésekre. Kis túlzással ez egy szentély, ahol a hagyományos és a korszerű technológiák ugyanúgy szerephez jutnak azzal a céllal, hogy minél jobban támogassák a versenyzők felkészülését.


A „nagy vasak” is szerepet kaptak…

A verseny szabályai szigorúak. Felkészítő nem teheti be a lábát a terembe, közvetlenül nem adhat instrukciót. A szünetekben természetesen nincs akadálya az egyeztetésnek. Az adott etap sípszótól sípszóig tart.

A FELADAT

A feladat összetett és nincs két egyforma kötés. Alapanyagát tekintve bükkfa. A manuális megmunkálások mellett sok kisgép használatára is mód nyílt, amit a versenyzőknek kellett adaptálniuk az adott helyzetre. Izgalmas volt látni, hogy a négy fiatal asztalos milyen tudatos munkát végzett. Mindenki tisztában volt azzal, mit csinál – és nem volt elfecsérelt idő sem. Az idő a versenyzők második ellenfele. Az első saját maguk. Ebben a műfajban hatványozottan érvényes, hogy aki ilyen versenyeken trenírozza magát, az nagyon nagy tapasztalatot szerez többek között önnön magáról, az adott szituációk megoldásáról és úgy összességében mindarról, ami a feladattal és készítőjével összefügg. A levegőt átjárja az akarat, a hit és a szakmai elhivatottság. Hagyományos értelemben véve nincs díjazás. Nem kap a győztes gépet, könyvutalványt, wellnesshétvégét. Semmit! Vagyis mindent megkap. Egy óriási lehetőséget. Lehetőséget kap, hogy a felkészülés során a legjobbakkal készülhessen, s részt vegyen egy jól szervezett csapat mindennapjaiban, akik támogatják, segítik a majdani nagy versenyen történő minél jobb szereplésért. Azt gondolom, ez a legtöbb, amit egy fiatal asztalos nyerhet. De ehhez tenni kell – és nem is keveset! Időt kell áldozni a gyakorlásra, kell egy mentor, aki segíti a jelöltet az elindulásban, majd a felkészülés közben támogatja is. Óriási munka ez és ebből csak a végeredmény az, ami a médiákban megjelenik. A többéves erőfeszítést csak az ismeri, aki átéli ezt az egészet. Én mindenkinek javaslom, hogy aki teheti, mérettesse meg magát, mert érdemes!


A klasszikus félig takart fecskefarkú fogazás, kis nehezítéssel.


Köztes értékelés, melynek merev szabályai vannak.

A nap végén az értékelésre vártunk a folyosón. Mindenki fáradt, türelmetlen és izgatott volt. Mint kiderült, olyan nüánsznyi különbségek voltak a pontok között, hogy többször is átnézték a munkákat, a pontokat, melyeket újra is számoltak.


Nagy Dániel munka közben.


Zalányi Bence Ferenc


Németh Zoltán próbaillesztést végez.


Molnár Dominik

A VÉGEREDMÉNY

Szoros verseny alakult ki. Hazánkat 2022-ben a BKSzC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola volt tanulója, Nagy Dániel képviselheti.


1. helyezett: Nagy Dániel
Felkészítője: Nemes Zoltán
Iskola: BKSzC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola
Pontszám: 79,81


2. helyezett: Zalányi Bence Ferenc
Felkészítője: Hamar Zoltán
Iskola: BKSzC Kozma Lajos Faipari Technikum
Pontszám: 79,72


3. helyezett: Németh Zoltán
Felkészítője: Viasz-Kádi Tibor
Iskola: Kisalföldi ASzC Roth Gyula Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Pontszám: 75,99


4. helyezett: Molnár Dominik
Felkészítője: Gálpál Viktor
Iskola: Congradus Kft.
Pontszám: 68,31

Ezúton is gratulálunk a résztvevőknek és a szervezőknek! Jó felkészülést és sikeres versenyzést kívánunk a jövőre nézve! Igyekszünk követni a felkészülés további szakaszait is.


Szervezők, versenyzők, támogatók és felkészítők egy képen

A verseny támogatói:

  • Tooltechnic System kft.,
  • H-Didakt kft.,
  • Budapesti Komplex Szakképzési Centrum,
  • Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

Kapcsolódó dokumentum:


kis-kulonbsegek-nagy-verseny


Tetszett a cikk?