Kreativitás a PIPER-ben

2. kép: a „kiegészítők” főcsoportban az alapformák, ill. alaptárgyak kombinálásával más jellegű új bútorokat, tárgyakat, kiegészítőket is elkészíthetünk (pl. a képen látható páraelszívót)
3. kép: a megvilágítás egyik érdekes formája, ha egy fényforrást kiviszünk a helyiségen kívülre, és az ablakon világít be, a reluxa csíkjain keresztül
1. kép: az „egyéb” csoportban található általános alapelemek átméretezésével, elmozgatásával, forgatásával bonyolultabb szerkezetű bútorok is előállíthatók

A cikkben szereplő képeket bárki megcsinálhatta egy kis odafigyeléssel, akkor is, ha a korábbi verzióinkban még nem voltak meg a megjelenített elemek. Arra szeretnénk most rávilágítani, milyen segítségeket kapnak ehhez a programban.
A legegyszerűbb az új korpuszos - frontos bútorokat létre - hozni, ami az automata bútorgenerátor segítségével szinte pillanatok alat t megoldható. Nagyobb odafigyelést igényel a bonyolultabb formákból álló új tárgyak létrehozása (pl. íves asztal, székek stb.) Ez kétféle módon lehetséges.
Az egyik módszer a bútor összeállítása a bútortervezőben, az ott felkínált kész alapelemekből. A több száz speciális alapelem mellett az „egyéb” csoportban általános alapelemek is vannak. Ezek tetszőleges átméretezésével, elmozgatásával, forgatásával bonyolultabb szerkezetű bútorok állíthatók elő (1. kép). A szoftverben elmenthetők, és a későbbiekben bármikor alkalmazhatók.
A másik módszer, amikor a berendezés során rakjuk össze az új elemet. A „kiegészítők” főcsoportban az alapformák között olyan alaptárgyak, elemek találhatók, (hasábok, hengerek, íves felületek, gömb, csövek stb.), amelyek méretei, színe természetesen szabadon változtathatók, és ezek felhasználásával, kombinálásával más jellegű új bútorokat, tárgyakat, kiegészítőket, akár csigalépcsőt, páraelszívót stb. alkothatunk. Ugyanezekből az elemekből lett összeállítva a 2. képen lévő páraelszívó és az egyedi munkapult a kapcsolókkal. A páraelszívót pl. 6 db korpuszhenger alkotja, melyek szélességi és mélységi méreteit eltérővé állítva ellipszis formát kaptunk. A színeinek egyediként kezelve krómot, ill. feketét választottuk. Alulra két fényforrás került.

4. kép: a felsőszekrények alatti és a páraelszívó világításának erősebbre állításával és az általános világítások szerényebb alkalmazásával nagyon élethű, hangulatos látványt lehet varázsolni5. kép: a bonyolultabb objektumok megtervezésének lehetősége is biztosított a programban (pl. frontok, fogantyúk, kiegészítő tárgyak stb.)

A bútorok megjelenítése mellett komoly jelentősége van a díszítő, kiegészítő elemeknek. A környezet (falak, csempék stb.) valósághű megjelenítése mellett sokat dobhat a látványon egy megfelelő falikép, ablak mögötti kilátás megkomponálása. Ha valaki pl. a saját fotójából a „színbeállító” oldalon egy „színt” definiál, azt bármilyen felületre ráteheti (kép, kilátás, falminta stb.) A 2. képen látható szaxofonos fotója nem rég egy koncerten készült.
Egy kép megfelelő hangulatának beállításához rendkívül fontos a világítások helyes beállítása. Nyolc egymástól független fénycsatornát tud kezelni a szoftver, és minden egyes csatornához tetszés szerinti lámpa rendelhető. Ezek fénye majd csak a fotorealisztikus képen jelenik meg, de már a berendezés során is figyelmet érdemel.
A „kiegészítők” főcsoport alatt található a „lámpák” nagy választéka, ahol a zárójelben megjelenő szám jelzi, hogy a 8 közül melyik csatornához tartozik. A csatornák fénytulajdonságai (fényereje, színe stb.) ugyanis külön-külön állítható. Olyan fényforrások is alkalmazhatók, amelyeknek csak a fénye érzékelhető, a lámpatest maga nem látszik. Gazdagabbá tehető a látvány azzal, ha egy fényforrást kiviszünk a helyiségen kívülre, és az ablakon világít be, akár a reluxa csíkjain keresztül (3. kép). Érdemes minél több helyi fényforrást, rejtett világításokat használni. Pl. a felsőszekrények alatti és a páraelszívó világításának erősebbre állításával és az általános világítások szerényebb alkalmazásával nagyon élethű, hangulatos látványt lehet varázsolni.
A szoftver is felkínál egy alapbeállítást, de ne féljünk a kísérletezéstől – próbáljuk ki a különböző beállításokat, érdemes egy kis időt rászánni. A beállítások sémákba menthetők, és bármikor újra alkalmazhatók. Várjuk a felhasználóktól egyedi kialakítású képeiket, ami felkerülhet a www. piper.hu oldalra.


PIPER Kft.
2083 Solymár, Hősök u. 33/d.
Tel.: 26/361-347.


Tetszett a cikk?