Látványtervek frontvágással
Már vevői oldalon is feltűnik, úgymond laikusként, ha egy látványos mintázat a frontokon összevissza jelenik meg, ezért manapság, ahol a lehetőségek engedik, az egybefüggő frontok csak kizárólag átmenő mintákkal készülnek. Ez azt jelenti, hogy egy adott frontfelület ugyanabból a táblából van kiszabva, és az erezet szabályosan átfut egyik frontról a másikra. Ez nemcsak az erezett laminált táblákra igaz, hanem minden olyan bevonatos laptermékre, amelyeken mintázat található.

A szakmában néhány lapszabászatban már kialakult erre a szabási módra egy szakzsargon, úgynevezett „frontvágás”, ami egyre több helyen kérhető szolgáltatás. Azonban, ha ez egy létező szolgáltatás és a vevői igények is erre tolódnak, akkor elvárás, hogy ezt a látványterven is meg tudjuk jeleníteni. A Piper szoftverben, mint ismert a felhasználók körében, folyamatosan próbáljuk a tervezésben a legújabb trendeket minél előbb követni.

Ezért egybefüggő faerezetek egész frontra kiterjedő ábrázolása után most új fejlesztésünk nyomán tetszőleges mintákat is megjeleníthetünk egy-egy frontösszeállításon belül. Ezen belül is többféle megoldást tettünk lehetővé. Ez lehet akár a felhasználó saját fotója, amit a számítógépe tetszőleges helyéről át tud venni, de akár pl. egy nagy mintázatú faerezet is. A megjelenítendő kép tartalmazhat átlátszó részeket is, ahol a front eredeti választható színe látszik, és csak a minta megy keresztül az ajtókon.

A variációk száma korlátlan, lehet egységes az alsó és felső bútorokon, de lehet teljesen különböző, lehet beforduló minta a sarokbútoroknál, vagy bútoronként változó. Megjeleníthető az alsó és felső bútorok közé a csempe helyett stb. Mindez mint ismeretes, nemcsak, hogy „trendi”, de valóban nagyon nagy mértékben feldobja a látványt, ahogy a mellékelt képek mutatják.

Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
ÆRTH SAUNAS — Egy rejtett oázis Victoria szívében
Az Ærth története egy Brit Columbiában élő, magyar származású vállalkozó, Viktória víziójával kezdődött. Az alapító úgy érezte a prémium wel...
Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...


