Konfekcionálás egy kattintásra

Na jó, nem egy kattintásra, de rendkívül egyszerűen és gyorsan intézhetjük szabászati megrendeléseinket a JAF Holz új saját fejlesztésű programjával.

A hazai piac legnagyobb faanyag-kereskedője jó érzékkel és időzítéssel (az őszi hajrát megelőzően) debütált azzal a programmal és kezelőfelülettel, amely nagyban megkönnyíti majd az asztalos vállalkozások dolgát. Webshopjuk már ismert és közkedvelt szakmai körökben, az ott kiválasztott termékeket innentől azonban már otthonról tudjuk majd optimalizálni és a szabászati munkákat delegálni.

Nem csupán egy technikai fejlesztésről van szó. A JAF Holz egy olyan gondolkodásmód szellemében fejleszti csatolt szolgáltatásait, amely teljes egészében az industry 4.0-ként aposztrofált folyamathoz illeszkedik.

Ez, mint erről már számos szaklapban olvashattunk a faiparban, azt jelenti, hogy egymással kommunikálni képes gépek, szerszámok, sőt alapanyagok szolgáltatnak majd információt a gyártást tervező koordináló szakembereknek. Webes alapú kommunikáció, időben és térben független információelérés.

Egy alapanyag-kereskedő cégtől tehát az a törekvés, hogy gyakorlatilag napi 24 órában az ügyfelek rendelkezésére álljon és a regisztrált ügyfélkör bárhonnan tudja koordinálni az alapanyag lehívásait, nagyon európai megközelítés. A program szeptemberi indulása csak az első lépés, folyamatosan fejlesztett és egyre szélesebb termékpalettával támogatott platform építése a hosszú távú cél. Nem csupán a kommunikációt teszik ezzel rugalmasabbá, hanem egy sokkal pontosabb és kontrolláltabb folyamatot kínálnak az asztalos vállalkozások számára.

Laptermékek és éltermékek széles választékát töltötték fel a programba. A kiválasztott termék méreteit, adott esetben, ha szükséges, akkor szálirányát, és természetesen a darabszámot pillanatok alatt tudjuk felvinni a rendszerbe. A megrendelés aktiválását követően az adott kirendeltségen a lehívást beillesztik a gyártási folyamatba.

A megrendelést visszaigazolják, a leadott méreteket táblázatba foglalva elküldik a megrendelő részére. Mivel a kirendeltségek szabászprogramját használják az optimalizálásra, ezért a konkrét és valós információk perceken belül a megrendelő rendelkezésére állnak.

Az optimalizálás és a „kalkuláció” nem csupán a laptermék befoglaló méreteit és alap paramétereit érinti, hanem figyeli és figyelembe veszi az ügyfél kondícióit, valamint figyeli a megrendelés volumenét és optimalizálja ennek függvényében a fuvardíjat.

Óriási előnye a rendszernek, hogy azonnal látjuk a tételek árát. Ezzel az asztalos vállalkozók munkáját, a kalkulációk pontosságát segítik, mindamellett a vevők elégedettségét is növelni tudják majd.

A rendszer ismeri a legkisebb gyártható méreteket, valamint az alapanyagok maximális méreteit is. Ezzel kizárja a rossz méretezésből adódó hibákat, költséget és időt megtakarítva partnereinknek.

Gyakorlatilag bárhonnan és bármikor fel tudjuk tölteni a megrendelésünket. Nem vagyunk sem nyitvatartáshoz, sem helyhez kötve.

A fejlesztés célja, hogy rövid időn belül egy bútor minden eleme a megfelelő méretben és a szükséges vasalatigénnyel kiegészítve, egy laptopról megrendelhető legyen. Első lépésben a kínálatban szereplő laptermékekre koncentráltak, de rövidesen a konyhai munkalapok és egyéb kiegészítő termékek is bekerülnek a programba. Ez a fajta komplex szolgáltatás nagyban növeli majd a vállalat, illetve ezáltal az Ön rugalmasságát is.

JAF Holz Ungarn Kft.
www.jafholz.hu
jafholz@jafholz.hu


Kapcsolódó dokumentum:


ujabb-funkcioval-bovult-a-jaf-holz-webshopja-konfekcionalas-egy-kattintasra


Tetszett a cikk?