Felszabadult az alkotói szabadság

A művészeti irányzatok megismerése, felismerése fontos képesség (kellene, hogy legyen) az asztalosszakmában is. Egy stílusidegen bútor, vagy épületasztalos-ipari termék rendkívüli módon ronthatja az összképet. Az ember persze ki is fogyhat az ötletekből, inspirációra lehet szüksége. Ilyenkor érdemes egy művészettörténeti könyvet elővenni, s jobban belemélyedve utánajárni a stílusjegyeknek, a technikáknak. Például a szecessziónak, amely nekem is az egyik legkedvesebb stílusirányzatom.

Alfons Mucha: Dry Impérial plakát

A szecesszió szinte az összes művészeti ágat meghódította Európában az 1800-as évek végétől kezdve az első világháborúig. Más néven, de ugyanazon elvek alapján, a nacionalista jegyeket felhasználva tették országonként egyedivé: art nouveau, vagyis „új művészet” a franciáknál, Jugendstil, azaz „fiatal stílus” az osztrákoknál, Secession névvel „kivonulás” a németeknél, „szabad stílusként” Stile Liberty az olaszoknál és Modern style elnevezéssel „modern stílus” az angoloknál.

A mozgalom azért jött létre, hogy segítsen a kor emberének elszakadni a múlttól. A XIX. század végére a művészek megpróbáltak minden eddigi stílusból újat alkotni, több-kevesebb sikerrel. Ezen stílusirányzatok a nehezen értelmezhető eklektika és historizmus voltak, s ezek különféle változatai: neobarokk, neogót, neoklasszicista stb. Ez idő tájt jellemzően nagyon színpadias alkotások születtek. Ekkor lendült fel az iparosodás is, új szelek jártak Európában – friss, modern lendület kellett az embereknek, amely teljesen új alapokra épül. Ez volt a szecesszió. Szabadon áramló formáihoz az inspirációt a növényvilágból merítette.

Van de Velde által tervezett íróasztal (Orsay Múzeum, Párizs) (1898–1899)

„Dawn and Dusk” ágy Émile Gallétól, Franciaország (1904)

A szó maga kivonulást jelent, ami utal arra, hogy 1897-ben Bécsben negyvenkilenc művész kivonult a városi művészeti központból, hogy új művészetet teremtsen.

A szecesszió mindenekelőtt az iparművészetben, s bizonyos mértékig ahhoz kapcsolódva, a képzőművészetben kifejlődő mozgalom.

A szecesszió mindenekelőtt az iparművészetben, s bizonyos mértékig ahhoz kapcsolódva, a képzőművészetben kifejlődő mozgalom. A tárgyalkotásban, a grafikában és a festészetben, de gyakorlatilag minden művészeti ágban megtalálta a maga útját. Az építészetben is gyakran folyamodott az ipar- és a képzőművészet segítségéhez. Jellemző rá, hogy kerülte a szögben törő, egyenes vonalakat. A geometriai formák helyett a természetes növekedés élményét keltő, szabadon áramló formákat kedvelte. Arra törekedett, hogy az alakulóban lévő élet lendületét, a technikai fejlődés hatására mind jobban felgyorsuló jelent közvetítse. Ugyanakkor volt benne valami romantikus indíttatású szembefordulás is a modern világgal. Tiltakozott a gyáripar, a tömegtermelés embernyomorító személytelensége ellen. A termelés folyamatában egyszerű eszközzé vált, mechanikus részmunkát végző emberek helyett az alkotói szabadságot akarta visszaadni. Nem beszélve a sorozatgyártás silány minőségéről, az egyedileg, kézzel készült termékek magas minőségéhez képest. Az egyéniség teljes értékű kifejtésére lehetőséget nyújtó kézműves munka örömét hirdette, hitt abban, hogy az alkotótevékenységben nyert öröm, kiteljesedés a társadalom bajait is orvosolni tudja.

Émile Gallé: Üvegváza

A képzőművészetek és iparművészetek között nem tett különbséget. Újraformálja a tárgyi világot, a lakberendezési és használati tárgyakat, a plakátot, a reklámgrafikát, a nyomtatott betűt, a divatcikkeket, de az erőművek gépein is ott a nyoma. A modern dizájnszemlélet szándéka ott van benne, céljaihoz a legkorszerűbb technológiai megoldásokat és anyagokat (acél, bauxit, vasbeton, üveg) is felhasználja. Sok szecesszionista művész több területen is alkotott, mint például Victor Horta az építészetben, belsőépítészetben, a textildesign területén stb.

A XIX. század közepének nagyhatású teoretikusa, John Ruskin (1819–1900) hangoztatta elsőként azt, hogy a megújulás érdekében vissza kell találni a kézművesség megbecsüléséhez, ahhoz az anyag tiszteletén alapuló őszinteséghez, amellyel a középkori mesterek dolgoztak. Ezt a meggyőződést képviselte s érvényesítette a gyakorlatban Ruskin követője, William Morris (1834–1896). Ő volt a vezéralakja annak a kezdeményezésnek, amely Angliából gyorsan átterjedt a kontinensre is, s amelynek szelleme áthatotta a századforduló egész művészetét.

A Tassel-ház homlokzati képe

Néhány jelentős szecessziós művész Európából:

• Grafika/plakát: Alfons Mucha, Aubrey Vincent Beardsley, Klimt
• Festészet: Alfons Mucha, Egon Schiele, Munch, Henri de Toulous-Lautrec
• Kerámia: Émile Gallé, Maurice Dufrêne, Edmond Lachenal, Paul Bonnaud
• Üvegművesség: Émile Gallé, Tiffany
• Ékszer: René Lalique, Tiffany, Georges Fouquet
• Textilművesség: Koloman Moser, Eugéne Grasset, Victor Horta
• Bútor/belsőépítészet: Agostino Lauro, Van de Velde, Gustave Serrurier-Bovy
• Építészet: Joseph Maria Olbrich (osztrák Secession épület), Gaudí, Victor Horta, Mackintosh, Otto Wagner

A SZECESSZIÓ ÉPÍTÉSZETE

Az építészetben a szecesszió legnagyobb szemléletbeli eltérése a korábbi stílusirányzatokhoz képest az volt, hogy megszabadította a tervezést a történeti formák, s az eklektika idején kialakult merev szabályok kötöttségeitől. Helyette az számított, hogy a rendeltetésből fakadó, tényleges használatból kiindulva az épületek jobban megfeleljenek a korszerű követelményeknek. A kínálkozó lehetőséggel a mesterek – egyéniségüktől függően – másmás módon éltek. Volt, akinél a funkcionális alakítás, másoknál a korszerűséget hangsúlyozó dekoratív forma került előtérbe. S voltak olyanok is, akik szinte képlékeny anyagként kezelték az épületet, s a plasztikus forma kifejező erejét juttatták érvényre. Az építészet addigi történelme során soha nem volt annyira sokszínű, mint a szecesszió idején. Az alkotók szándéka szerint most minden feladat megismételhetetlenül egyedi volt, s megoldása a feltételekhez illően egyéni.

Alaprajz

A szecesszió vágya a homogén stílus megteremtése volt. Így az alaprajztól kezdve a legutolsó belsőépítészeti részletig, jellemzően ugyanaz az ember tervezte az épületet, a kilincstől a lépcsőig, az ablaküvegektől a járólapig.

Ugyanakkor egyazon művészeti ágon belül is már a kezdettől fogva több eltérő irány indult útjára, amelyek megkérdőjelezték a stílus homogenitását, s később a szeceszszió felbomlásához vezettek. A szecesszió építészetében például két, egymással szembenálló elv érvényesült. Az egyik jellemzően csak a felületi megformálásban hordozza a stílusjegyeit, viszont a szerkezeti elem, az új térértelmezés és a funkció előtérbe helyezése miatt lényegében már a funkcionalista építészet közvetlen előfutára volt. Amíg Gaudí, vagy a bécsi szecesszió székházát tervező J. M. Olbrich sokkal inkább az ornamentális, festői, atektonikus elemeket hangsúlyozta, s mint ilyen, a romantika építészetének a folytatója volt, egyben az organikus építészet előfutára.

A fényekkel való játék fontos volt Victor Horta számára

TASSEL-HÁZ

A belga Victor Horta által tervezett négy brüsszeli városi ház: a Tassel-ház, a Hotel Solvay, a Hotel van Eetvelde, és a Maison & Atelier Horta az egyik legkorábbi, szecesszió jegyében fogant épületek.

Az építészet addigi történelme során soha nem volt annyira sokszínű, mint a szecesszió idején.

A Tassel-ház (1892–93) legfontosabb karakterjegyei közé tartoznak a nyitott terek, a különleges fényhatások és a különleges íves formák briliáns összekapcsolásai – épületszerkezeti és belsőépítészeti szempontból egyaránt.

A Tassel-ház ikonikus lépcsőháza

Emellett a kor újításait is remekül alkalmazza – az üveget és az acélt –, hogy elképzeléseit megvalósítsa. Ezek jellemzően látható szerkezetként jelennek meg az épületen. A legapróbb dolgokat, mint a kilincs vagy az ajtócsengő is ő tervezte, hogy az egész épület összes részlete harmóniában legyen egymással. Ez a szemléletmód különösen jellemző volt a stílusra, a művészek egyszerre több iparművészeti ágban is jeleskedhettek.

Az ikonikus lépcsőház padlóburkolatának mintája beleolvad a falon található festés indáiba, a vaskorlátot is beleértve, teljes harmóniában vannak az elemek egymással. Az épület magáncélra, Émile Tassel – az Université Libre de Bruxelles geometriaprofesszora – számára készült, aki Hortához hasonlóan a „Les Amis philanthropes” szabadkőműves-páholy tagja volt. A professzor agglegény volt, aki a nagyanyjával lakott, szeretett barátokat fogadni és sokszor a tudományos munkáját is otthon végezte.

Az épület egy 7,79 m széles és 29 m hosszú telken kapott helyet. Horta itt kísérletezett először az általa tervezett szellőző- és fűtési rendszerrel, ezt mára nagyrészt használaton kívül helyezték.

Az épület egyszerre praktikus és reprezentatív funkciót is ellát, miközben Victor Horta a tulajdonos saját ízlését és személyiségét is figyelembe vette a tervezés során. A kor társadalmi változásainak bemutatása szempontjából az épület különösen kimagasló példája lett a XX. századba való átmenetnek. 1956-ban kis lakásokra osztották, ami tönkretette az eredeti koncepciót a tágas, nyitott terekkel kapcsolatban. Az 1976. november 18-i királyi rendelet értelmében az épületet teljes egészében védetté nyilvánították. Jean Delhaye építész 1976-ban vásárolta meg az épületet, és azt a célt tűzte ki magának, hogy visszaállítja a ház eredeti pompáját – 1982-ben kezdte a restaurálást. Az épületet a mai napig használják, annyi különbséggel, hogy most irodák találhatók benne. Folyamatosan karbantartják és magas minőségben, eredeti alapanyagokkal javítják a szükséges részeket, mivel műemlék épületnek nyilvánították és a Világörökség részét képezi, ahogy mind a négy Horta-épület. A szecesszió a magyarországi művészekre is nagy hatást gyakorolt. A cikksorozat következő részében ezzel foglalkozunk.

Forrás:
enciklopedia.fazekas.hu
whc.unesco.org
artnouveau-net en.
wikipedia.org
bukowskis.com
christies.com
jewellermagazine.com
monument.heritage.brussels

Kapcsolódó dokumentum:

Tetszett a cikk?