A szarvas új élete

Várady Sándor Megsebzett szarvas című alkotását öt évtizeddel ezelőtt, 1971 őszén szállították le és helyezték el az Erdészeti és Faipari Egyetem botanikus kertjének 40-es parcellájában.

Az 1970-ben készült, 200 cm-es, életnagyságú, vörösréz domborítással készült szobor közkeletű neve a hallgatóság és Sopron város közönsége előtt: „Tökönlőtt szarvas”. A koncepció szerint a műalkotás a létezés lényegét fogalmazza meg, kompozíciói a szépség dicsérete, az élet és az elmúlás összegzése. A szobor kisplasztikaként készült el először 1968-ban, mely több kiállításon is bemutatásra került és az 1970-ben elkészült életnagyságú szobor előtanulmányának tekinthető.

A Népszabadság 1970. augusztus 27-i száma a 7. oldalán tudósít arról, hogy a Mezőgazdasági Múzeumban kiállítás nyílt a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) megbízásából meghirdetett mezőgazdasági témákkal kapcsolatos képzőművészeti alkotások készítésére kiírt pályázatra nevezett művekről. Várady Sándor alkotását a miniszter 15 000 Ft-os első díjjal jutalmazta.

A szobornak az egyetem botanikus kertjében történő elhelyezéséről már 1970-ben keletkeztek iratok. 1971-ben került kialakításra és átadásra a Vadgazdálkodási Tanszék gyűjteménye, amely az 1971-es Vadászati Világkiállítás egyik hivatalos vidéki bemutatóhelye volt. Szóbeli közlések valószínűsítik, hogy ezen gyűjtemény kialakításának „részeként” került szóba a szobor soproni elhelyezése. Az időponthoz kötődést valószínűsítik az 1970-ben kelt levelek.

Végül a szobor tájképileg tökéletes helyen, az E épület mögötti tisztás szélén került elhelyezésre, mint ahogy az az 1971 telén készült képen is látható:

Sajnos az eltelt közel ötven év nyomot hagyott a szobor állapotán. Az agancsai letörtek, az egyik el is tűnt. A talapzatba rögzítés pontján a vörösréz korrodálódott, emiatt a szarvas a bal oldalára dőlt, és az oldala, valamint a feje horpadt. A jobb mellső láb térdízületből hiányzik, és a bal csülök is eltűnt.

A szarvas jelenleg nem található a helyén. 2020. október 29-én Bartos Mihály Tamás fém-szakrestaurátor műhelyébe szállíttatott, ahol szakszerű kezelést kapva, megújulva fog visszatérni 2021 novemberének közepén. Előtte tesz egy „vendégszereplést” a 2021-ben megrendezendő az Egy a Természettel – Vadászati és Természeti Világkiállításon. Az alkotás restaurálását az Egy a Természettel Nonprofit Kft. finanszírozza.

 


Kapcsolódó dokumentum:


egyetemi-hirek


Tetszett a cikk?