Magyar Asztalos Országos Tanulmányi Verseny felhívás
A verseny célja:
A verseny fő célja, hogy minél több fiatal ismerkedjen meg a korszerű asztalosipari megoldásokkal, hogy ezeken keresztül a tanulók közelebb kerülhessenek a bútorasztalos és épületasztalos szakmák érdekességeinek, különlegességeinek elsajátításához, olyan szakmai impulzusokat kapjanak a fa-és asztalosipar területén alkalmazott eszközökről, berendezésekről, amelyek alapján kialakul a szakmai elkötelezettségük, és megerősödik bennük a mesterség szeretete, tisztelete.
A csapatban való versenyzés során a másokért való felelősség, a becsületes helytállás kerül előtérbe. A jól szereplő csapatok öregbítik iskolájuk hírnevét, és egyben a szakmai képzés fontosságára irányítják a figyelmet.
A kiírás – nem utolsó sorban–, túllépve a hagyományos, az iskolák keretein belül lebonyolított tanulmányi versenyek felépítésén, a gyakorlaton alapuló szakmai tartalomra és a valós iparból jövő információkra fekteti a hangsúlyt. Ehhez a támogató cégek biztosítják azt az információs hátteret, amelynek segítségével a diákok az iskolai tananyagot kiegészítve felkészülhetnek. Ez az együttműködés ugyanakkor a versenyt támogató cégeknek is rendkívül fontos, hiszen szakmai kompetenciájuk igazolása a tájékoztatóanyagok és a versenyfeladatok magas színvonalú előkészítése.
Kategóriák:
- épületasztalos
- bútorasztalos
Nevezés:
- Nevezni minden hazai a fa-és asztalos ipari képzésben résztvevő szak és középiskolának van lehetősége.
- Iskolánként max. 3 db 3 fős csapattal (+1 kísérő tanár) nevezhetnek. A csapatok tagjait az iskola jelöli ki.
Nevezési díj:
- Az OAFSZ tagjai, valamint a Magyar Asztalos és Faipar újság előfizetői számára: ingyenes
- Az OAFSZ tagsággal, vagy Magyar Asztalos és Faipar újság előfizetéssel nem rendelkezők számára: 10.000 Ft (8.000 Ft + áfa)/csapat
A versenyről:
1. forduló: Elektronikus tesztlap kitöltése (a tesztlapot interneten keresztül egy megadott időpontban kell kitölteniük a versenyzőknek)
Időpont: 2011. december 8.
Az első fordulóhoz ajánlott felkészülési szakmai cikkek 1. részét itt találja:
Az első fordulóhoz ajánlott felkészülési szakmai cikkek 2. részét itt találja:
2. forduló – döntő: A második fordulóba a nevezett iskolák közül a legjobb 7-7 csapat jut be. A forduló egy, az első forduló után kiválasztott helyszínen kerül megrendezésre. A második forduló (amely egyben a döntő is) elméleti és gyakorlati (műhely feladatok) részből áll.
Időpontja: 2012. február. Helyszín: Budapest
A verseny díjazása
A versenyen értékes és a műhelyben hasznos eszközökkel díjazzuk a nyerteseket, valamint a nyertesek felkészítésében résztvevő szakoktatókat és az iskolát.
E-mail: nagy.timea@xmeditor.hu Postacím: X-Meditor Kft. Faipari divízió, 9002 Győr, Pf. 156
További információ:
Nagy Timea, X-Meditor Kft. 9023 Győr Csaba u. 21.
Tel.: 96/618-060. nagy.timea@xmeditor.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


