Példátlan eredménynek számít, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a területi kamarák lobbitevékenységének köszönhetően egy nemrégiben kihirdetett törvény elemeit rövid időn belül sikerült a gazdaság számára kedvező módon megváltoztatni
A gazdasági válság lépésre kényszeríti a bútorboltokat is
Átkozzák az IKEA-t és a hozzá hasonló multinacionális bútorboltokat a tradicionális angol székgyártók
A tűzoltóságnak sikerült megfékeznie a tolna-mözsi fafeldolgozó üzemben július 21-én keletkezett tüzet
Hazánkban is költségcsökkentő lépésekre kényszerült az IKEA
A hazai fafeldolgozó ágazat termelése májusban jelentős negatívumot produkált az előző év májusához képest, a tavalyi 62,1%-án zárt
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 májusában 22,1%-kal csökkent
Májusban folytatódott a kiskereskedelmi eladások csökkenése
Nyilvánvaló, hogy a 2009-es év nem fog bevonulni a magyar gazdaság sikertörténetei közé , de azt azért jó volna tudni, hogy hová is fog bevonulni végül
Templomi famunkások, asztalosok és alkotásaik A fából készített templomi berendezések: oltárok, szószékek, padok, egyéb berendezések készítői leggyakrabban asztalosok voltak, akik együtt dolgoztak a fafaragókkal, aranyozókkal