Bútorok raklapokból

A raklapok különféle terjedelmesebb rakományok gyors, targoncás mozgatására kialakított, teherbíró fa szerkezetek. Viszonylag olcsók és többnyire nyers, gyalulatlan faanyagból készülnek. Ez a kreatív gondolkodású emberek fantáziáját is megmozgatja, és a kész faszerkezetből több-kevesebb átalakítással különféle bútordarabokat állítanak össze. Ötletadóként most néhány igényesen kivitelezett darabot mutatunk be.

Különféle célokra számos különböző raklapot készítenek, amelyek egyedi jellegzetességűek, viszont a faanyaguk kivétel nélkül gyalulatlan felületű fenyő vagy nyárfa. Szerkezeti felépítésük alapján vannak csúszótalpas-, megfordítható-, sík-, tömör fedlapu-, tuskós és egy utas raklapok. Méretük általában 80x100-120 cm, magasságuk pedig 128-130 mm.

A fedlapot alkotó deszkák kiosztása, azaz egymástól való távolságuk sem egyforma, a fedlap deszkák bizonyos kétszárnyú típusoknál két oldalon túlnyúlnak a keresztdeszkán, vagy az összekötő tuskókon.

Bútorok készítésére általában az egy utas 5 és 7, vagy több deszkával fedett raklapokat szokás használni, mert olcsóságuk ellenére jelentős faanyagot tartalmaznak, és szennyeződés-mentes felületüket könnyű finomítani, átvonni.

Azt pedig, hogy melyik raklap típus ideális az adott célra, mindig maga a bútor jellege alapján célszerű kiválasztani. Például egy egyszerű tanuló íróasztal elkészítéséhez a tömör fedlapú raklapok a legmegfelelőbbek, amelyeknek deszkái között nincsenek rések.

A csúszótalpas raklapokból pedig akár komplett kerti garnitúra is viszonylag gyorsan elkészíthető. A különféle részegységek kialakításakor szétvágással lehet a raklapokat a szükséges méretűre szabni, vagy esetleg alkotóira bontva, az igényeknek megfelelően átalakítva, újból összeerősítve átformálni.

A raklapok szálkás felületét mindenképpen simára kell munkálni. Erre első lépésben a szalagcsiszoló gép a legalkalmasabb, mégpedig egyre finomabb szemcséjű szalagokat használva. A géppel mindig szálirányba dolgozva kell fokozatosan finomítani a deszkák felületét és élét, valamint a tuskók oldalait.

A csiszoláskor a korszerű porgyűjtővel rendelkező gépek használatával a minimumra csökkenthető a környezet szennyeződése. A felületi csiszolásokat a nem szétbontott raklapok belső oldalain csak kézzel, és elég nehezen lehet elvégezni. Ha viszont óvatosan elemeire szedjük szét a raklapot, ezek a felületek is könnyen simára koptathatók. Igényes kivitelű daraboknál ez szinte alapkövetelmény a szebb összhatás érdekében.

hirdetés

A fedlapok deszkái általában szegezéssel rögzítettek, ami szeghúzóval, vagy az elemek kíméletes szétütésével, majd lefeszítésével oldható meg. Ilyen esetekben a rátétfa alkalmazásával elkerülhetők a fafelületek komolyabb sérülései. A szegek pedig még a csiszolás megkezdése előtt eltávolítandók, vagy kissé a felszín alá ütendők, mert különben a csiszolóanyag károsodását okozhatják.

A már simára csiszolt fa alkatrészek portalanított felületét ezt követően a későbbi bevonathoz igazodóan kell pórustömíteni. Lakkozáshoz a félolajos beeresztés, lazúrozáshoz pedig színtelen lazúrral történő bevonás ajánlott.

Ezt követően újabb finom, felületi, kézi csiszolás és portalanítás következhet, majd jöhet a lakkozás vagy a lazúrozás, esetleg a vastag lazúros bevonó réteg felkenése.

A darabokra szedett alkatrészeknek minden felületét be kell vonni, ecsetelve vagy festőhengerrel lehet a bevonó anyagokat a raklapok belső felületeire felteríteni. Zománcfestékes bevonatok esetében feltétlenül szükséges az alapozó- és közbenső festék, mert a bevonatrendszer tartósságát csak a megfelelő rétegrenddel lehet biztosítani, ami különösen a külső térben való használatnál nagyon fontos.

A különféle munkadarabokat csak ezt követően célszerű a végső formájukra összeszerelni, amihez a szegek helyett a süllyesztett fejű facsavarok alkalmasabb kötőelemek.

A különféle célú és kialakítású bútordarabokhoz természetesen esetenként új faanyagok beépítésére is szükség lehet, amelyeket a barkács áruházakban könnyű beszerezni az összeszereléshez szükséges egyéb kötőelemmel együtt. Ez utóbbiak korrózióálló bevonatúak, és olyan hosszúak legyenek, hogy az összeerősítendő anyagok vastagságának a 2/3-át átérjék.

Az összeerősítendő darabokat ragasztóval is célszerű megerősíteni, ám néha csak a csavaros kötések is elegendőek a darabok szilárd összefogásához. A cél az, hogy ne összecsapott, hevenyészett kinézetű, hanem igényes kivitelű bútordarabok kerüljenek ki a kezünk alól. Ám a raklap jelleget azonban minden ilyen konstrukció többé-kevésbé magán fogja viselni.

forrás: ezermester.hu


Tetszett a cikk?

hirdetés


hirdetés