Újpesti asztalosdinasztiák története IV. rész
78 2011. 12. I Magyar Asztalos és Faipar
szakmatörténet
F. Ágoston két fia, György, a keresztapám
és Ágoston, az édesapám, a nagyapám
1926-ban bekövetkezett halála után
lépett a családi vállalkozásba. Egyebet
nem is tehettek, mert az árvaszék a hagyaték
ügyében előírta, hogy a cég „[…]
megszüntetése vagy átruházása csak a
gyámhatóság hozzájárulásával eszközölhető”.
A nagymama sem tehetett mást,
ezért gyermekei jogán (György, Elvira,
Ágoston és Irén) is igényt támasztott.
Ezért az Újpesten, 1927. szeptember
17-én kelt végzés alapján kőkemény női
irányítást vezetett be. Nem engedett
semmi elkülönülést, még akkor sem,
amikor már a fejlődés következményeként
ezt minden különösebb probléma nélkül
megtehették volna.
A legidősebb fiú Fericsán György
ifj. (Újpest, 1904. december 15. – Újpest
(Bp.), 1974. április 23.) 1926-ban,
édesapja halálakor átvette az anyagbeszerzés,
a szállítás és az adminisztráció
vezetését, mert a cég munkái annyira
megnövekedtek, hogy szükséges volt a
további különálló beszerzés és a vezetés
differenciálása. 26 éves korában, 1930.
augusztus 24-én vette feleségül L. Károly
és Karner Mária 26 éves leányát, Leiner
Máriát (Városszalonok, Burgenland,
1904. augusztus 30. – Újpest (Bp.), 1955.
július 27.). Az ,,Újjáépítő magyarok. Az
országépítés két esztendeje” című műben
ezt írják róla (Bp., Kossuth Irodalmi
és Lapkiadó Vállalat. é.n. 662.old.):
,,Fericsán György bútorüzem. Újpest,
Ősz u. 131. A jelenlegi tulajdonos atyja
létesítette az üzemet 1902-ben (valójában
1905-ben). Az ő halála után egy
ideig özvegye vezette a műhelyt, majd
1940-ben fia vette át, aki hadifogságból
Fericsánok Újpesten
Újpesti asztalosdinasztiák
története IV. rész
A családtörténet során most érkeztünk el a közvetlen hozzátartozóimhoz. Apai nagyapámat,
Fericsán Ágostont (Pécska, 1876. szeptember 27. – Újpest, 1926. május 18.), akinek
alapozó munkája befolyásolta a család lehetőségeit, aki emberi tulajdonságaival, szorgalmával
és szakmai hozzáértésével növelte a Fericsánok tekintélyét és vagyonát, sajnos nem
ismerhettem. Felesége: Szűcs Borbála, gyermekeik: Manci, György, Ágoston, Elvira, Irén és
Ferenc voltak.
nemrég tért haza és most
indította újra meg az üzemet.
Két segéddel dolgozik.” 1940.
április 6-án valóban tervben
volt, hogy a testvérek különkülön
üzemként működjenek.
Ennek azonban a keresztapám
katonai behívója vetett
véget. Ezért az ő távollétében,
„Fericsán-fivérek’’ cégjelzéssel
működött az üzem. 1941.
március 3-án id. Ágoston két
fia (György és Ágoston) a
saját nevére vette az üzemet. A katonai
szolgálat, majd a hadifogság évei alatt
az apám látta el a testvére családját is.
Közben kibővítette és felépíttette az új
üzemrészeket is. Az Ősz utca 131.-ben
kiemelkedő színvonalú üzem épült,
a legkorszerűbb gépekkel. A lakás is
jelentősen bővült, amelyben a testvére,
György felesége és gyermekei laktak.
A keresztapám 1949-ben jött haza az
orosz fogságból, akkor látta először a
közben megszületett lányát. A két testvér
munkájának köszönhetően hamarosan
ismertté váltak a közeli fővárosban, sőt
még külföldön is. Még ma is olvashatunk
hirdetéseket, amelyekben eredeti
Fericsán-bútorokat kínálnak. Az ifj.
György, 1951. július 1-jén, az államosításkor
engedékenyebbnek bizonyult, ezért
felajánlotta üzemrészét az államnak. Az
üzemből alakult a Lakáskarbantartó
Ktsz, melyek első elnöke lett. Gyermekei:
György, Tibor, Mária.
Az édesapám Fericsán Ágoston ifj.,
asztalosmester (Újpest, 1907. január
23. – Újpest (Bp.) 1988. augusztus
21.). A Polgári Fiú-iskolába járt (ma:
Tanoda tér). A szakmát is Újpesten tanulta.
Első, 67537. számú munkakönyve
szerint 163-as sorszámmal adták ki a
segédlevelét 1924. március 22-én. 1939.
április 26-án a Budapesti Kereskedelmi
és Iparkamara Bizottsága előtt tette le
a mestervizsgát (8389/1939 tk. sz.).
Ipartestületi zászlószentelés
1939-ben. A
második sorban jobbról
a második hölgy Kiss
Aranka, mögötte, balra
Fericsán Ágoston
Magyar Asztalos és Faipar I 2011. 12. 79
szakmatörténet
Édesapja halálakor átvette a műhelyek
irányítását. 1939-től három éven át
városi képviselőként részt vett Újpest
közéletében. 1940-től az Ipartestület
asztalos szakosztályának egyik vezetője
volt. Több éven keresztül volt virilista,
azaz egyike volt a legtöbb adót fizető száz
polgárnak, egyik évben édesanyjával
egyszerre. A 36 éves Ágoston (Lőrinc
u. 102.) – a saját megfogalmazása szerint
– megengedhette magának, hogy
családot alapítson, ezért 1943. május
8-án elvette Birtalan Julianna 20 éves
lányát, Kiss Arankát (Marosvásárhely,
Románia, 1923. augusztus 27. – Újpest
(Bp.), 1992. július 31.). Édesanyámat
nagyanyám 1935-ben bekövetkezett
halála ut án annak test vére, K iss
Gézáné Birtalan Ilona fogadta örökbe.
Az Angolkisasszonyoknál megkezdett
tanulmányait édesanyám ekkor az újpesti
kereskedelmi iskolában folytatta.
Édesapám 1941 márciusától önálló
iparos volt. Ettől az időponttól kezdte
meg fokozatosan bővíteni az Ősz utcai
és a Rózsa utcai üzemet, mert az I. világháború
során egyik szeme világát
elvesztett nagyapám (Kiss Géza) megmaradt
szeme hályog következtében
egyre gyengébb lett, 1948-tól pedig
teljesen megvakult. Az apám az első
orvosi adatok után azonnal felfogta, mit
jelent ez. Mind a két építkezést Horváth
építésszel végeztette (Ősz utca). A két
házbővítés és a műhelyek fejlesztése is
elkészült. A testvére is hazaérkezett a
hadifogságból, amikor rövid időn belül
az államosítás következett.
Az édesapámat 1951 júniusában a szemem
láttára államosították. 24 óra alatt
kellett átadnia mindent. A gyalupadjához
ragaszkodott, amelyet a Rózsa utca 51.-be
szállított. Jelenleg az öcsém őrzi, néhány
szerszámát pedig a fiam. A létszámot
csökkentették, a gépeket leszerelték.
Talán még haragudott is érte, amikor
bámészkodtam a falak kibontásánál és
a hengercsiszoló-gép elszállításánál. Sok
év múlva a XIII. ker. Röppentyű utcában
édesapám még felismerte az ott rozsdásodó
egykori szalagfűrészgépünket. Az
intarziára és fafaragásra specializálódott
emeletes bútorüzem egyik helyiségébe
betettek két vödröt, kőművesszerszámot,
egy fandlit és három ecsetet, s ezzel
megalakult a kőművesrészleg. A többi
helyiségből irodákat alakítottak ki. Nekem
legjobban a faragórészleg átalakítása
tetszett, mert ebből lett a kultúrterem. Az
erdélyi menekültekből került fafaragók
helyén, akikkel a létszám huszonháromra
emelkedett – ezért kaptuk a kárpótlási
jegyet is –, volt a Trubadúr opera előadása.
A ktsz-elnök felesége énekelte Leonórát.
Később a Magyar Állami Operaház kórusában
is énekelt. A szünetekben jelmezben
lejött a dolgozók közé.
Az apám a vagyonnak elvesztését
nehezen, de hősiesen és csendesen viselte
el. Csakhogy megszűntek a családi bevételek.
Az étkezéseknél a gyerekkoromban
a következők ültek az asztalnál: Kiss
Géza nagyapám és a felesége, Birtalan
Ilona. Nyugdíjuk nem volt. Özv. Fericsán
Ágostonné. Még munkakönyve sem volt
soha. Kiss Aladár, a nagyapa testvére, aki
egyedül élt, és az öcsém születése után
mi négyen, azaz összesen nyolcan.
Az apám volt az egyetlen eltartó.
Kiss Gézát – mivel világtalan volt – nem
államosították. Az üzeme megmaradt,
csak a Rózsa utcai házat vették el tőle.
Édesapám 1964-ig vezette apósa üzemét.
Ezenközben a család megélhetése és a mi
tanulmányaink segítése miatt a Videoton
gyár egyik részlegében vállalt munkát.
Apámnak új munkakönyvet kell kiváltania.
Korábbi tevékenységéből egyetlen napot
sem ismertek el. Itt dolgozott tíz évet.
Az újpesti Videoton mintaasztalosaként
ment nyugdíjba. Sok szakmai sikert ért
el. A Videoton Nyár utcai részlegében az
általa készített reprezentációs tárgyakat
külföldi vendégeknek ajándékozták. Az
Országház üléstermébe is készített faragást,
amikor azt restaurálták. Tíz évet
letöltött a Videotonnál, és ezért minden
idők legkisebb nyugdíját kapta meg.
1956-ból két lényeges családi eseményre
emlékszem. Az egyiket véletlenül hallottam
meg. Ajánlatot kapott az apám, ha disszidál,
Ausztriában egy komoly üzem egyik
részlegének vezetője lehet. Ő azt mondta:
,,Ezt a csöpp országot nem lehet itt hagyni.’’
A másik történet a következő: Az egyik
este megjelentek a legjobb régi emberei a
Rózsa utcai lakásunkban, és azt mondták,
vegyük vissza az üzemet. Az apám válasza
a következő volt: ,,Uraim! Az az idő már
elmúlt.’’ Hajnalban pedig megjelentek az
első szovjet tankok a fővárosban.
A Rózsa utcai házat végül is visszakaptuk.
Amikor nem győzték a sok karbantartást,
akkor néhány ingatlant visszaadtak
az eredeti tulajdonosoknak, ha még benne
laktak. Ez volt a szerencsénk. A nagymama
azonnal a két kiskorú unokájára íratta a
házat, melyet 1980-ban szanáltak.
Édesanyám az egyik Expressz-büfé
leszedője lett. Ő takarította el az otthagyott
tányérokat és evőeszközöket.
Büszkén viselte a sorsát. Én pedig minden
gimnáziumi bulin rendesen megtáncoltattam,
mert akkor már felfogtam, hogy
jobb sorsra termett. De egyebet nem
tehettem érte.
Ágoston és Aranka gyermekei:
1. Géza és Ágoston ikrek. Újpest, 1943.
december 19. – Újpest,1943. december
19. Éltek egy napot.
2. KáImán, Újpest, 1945. május 13.
3. Attila Bp. VIII. ker. 1950. november
13.
Mind a négy gyermek születésekor a
Rózsa u. 51.-ben lakott a család.
Az édesapám testvérei: F. Elvira: (Újpest,
1908. február 12. – Újpest, 1935.
március 22.) Rózsa utca 63. A 26 éves Gyula
(Rózsa u. 65.) Tatai Gyula és Kodiczius
Mária Jozefa fia, 1930. november 22-én
vette el a 22 éves Elvirát (Lőrinc u. 102.).
(id. Tatai Gyula Tsucsenthaler Péter és
Mária gyermeke. Jozefa férje. Tata, 1868.
– Újpest, 1941. március 18. Élt 73 évet.)
Tatai Gyula asztalosmester (Újpest, 1904.
augusztus 9. –?) 1937. augusztus 8-án
nyitotta meg faipari műhelyét a Rózsa
utca 65. számú házában. 1937. június
3-án már özvegyen adta be erkölcsi bizonyítványát
és 51 4. sz. alatti kérelmét.
1949. június 23-tól, illetve 1949. június
27-én (16106 sz.) kezdte szüneteltetni a
munkát 1949. szeptember 15-ig, amikor
bejelentette, hogy folytatni szeretné
az ipart. Gyermeke: Tatai Gyula. 1951.
augusztus 1-jén államosították.
F. Irén: (Újpest, 1910. november 21. –
Léva,1982.) Irén 1938. január 8-án kötött
házasságot Újpesten özv. Rozsnyó Józseffel,
aki a Léván működő szálloda többségi részvényese
és városi hivatalnok volt. (Rozsnyó
József Kálmán, R. Lajos és Mericska Mária
gyermeke, Oroszka, 1899. március 19. – 1970.
Léva.) Gyermekük Rozsnyó Zsuzsa, Léván
éltek. Az első világháborút lezáró békediktátum
után Léva az akkori Csehszlovákiához
került. Édesapám háromajtós faragott
szekrényt készített az ifjú párnak. A családi
házukat szanálták (Vitéz u. 8.). Amikor a
lakótelepre nem fért be a szekrény, amely
így – egyéb szakmai értékeit is figyelembe
véve – a Pozsonyi Múzeumba került. Bárki
felismerheti a háromajtós szekrényt. Egy
vadász férfi és egy marokszedő faragott
nőalak díszíti a bútort. Különösen aprólékos
a hölgy kezében lévő búzakalászok
kidolgozása, amely az apám kezét dicséri.
Irén és József gyermeke, Zsuzsa cukorbeteg
lett, fiatalon halt meg. Férje lgor Rolcsek
volt. Gyermekük nincs.
F. Ferenc József: Újpesten 1912. szeptember
19-én született. Ferenc 1921-ben
halt meg. Nem Újpesten temették. Gyerekkoromban
az édesapámmal voltam a
sírjánál, gimnazistaéveimben egyedül már
nem találtam meg. Az első Könyves-diák
volt a családunkban.
Forrás: Újpesti Helytörténeti Értesítő
