Gép és szerszám

A gyalu (1. rész)

Szemerey Tamás a Soproni Egyetem ny. mestertanára

A kézműves asztalosság nélkülözhetetlen alapszerszáma a gyalu. Gyalu nélkül nem is volna asztalosság, de nem volna más, fából készített precíz, pontos munka, pl. hordó sem! Ennek, és sajátos formájának is köszönhetően, a gyalu a kezdetektől fogva szakmánk egyik jelképe is.

Nagyobb és kisebb simítógyalu, valamint aljgyalu rekonstrukciója (Itália, Kr. u. 1. sz.)

Alapformája – a simítógyalu – tökéletesen sík és sima fafelületek kialakítására alkalmas forgácsoló kéziszerszám. Korszakteremtő alapszerszám, a fafelhasználás új irányaira nyitott kaput, és így új szakmák előfeltétele is. Később kifejlesztett, sokféle változata már nemcsak sík felületek, hanem tagozatok (alj, árok), mintás pro lok és más különleges formák kimunkálására is alkalmassá tette. A gyalut – mai ismereteink szerint– a görögök fedezték fel. A görög kultúrában a zikai munkát rabszolgák végezték (sajátos értelmezése a demokráciának...) és tudjuk, hogy már akkor elkülönítették egymástól a bútor- és az épületasztalosságot!

A görög bútorgyártás csúcsa egy elegáns támlás szék, a kliszmosz, ami bútortervezők tucatjait ihleti meg korról korra, évszázadok óta. A kliszmosz tényleg történelmi korszakot nyitott – a formatervezés egy korai, messzire világító példájával –, bár elkészítéséhez éppen gyalura nincs feltétlenül szükség, főleg, ha van a közelben egy ügyes kezű bognár!

Kliszmosz – a görög szék, Hegeso sírkövén (Kr. e. 4. sz.)

Megjegyzés: A kliszmosszal kapcsolatban olvasható több helyen, hogy lám, hiszen a fa hajlításához már a görögök is értettek – de ez butaság, mert az a szék nem hajlított, hanem görbe fákból készült, mint nemrég még nálunk is pl. a kocsilőcs, a saroglya, a teknőláb, és számos más ívelt alakú eszköz, elem, alkatrész...

A gyalu feltalálásának történetét homály fedi. Ismerünk ugyan egy érdekes, kapához hasonló szerszámot nagy, sík felületek simítására az egyiptomi falképekről, de az nem tekinthető a gyalu közvetlen elődjének.

A gyalu ismeretét átvették a későbbi kultúrák – az etruszkok, a rómaiak, majd tőlük a kora középkori Európa. A római kori régészeti leletekből – Pompei és Herkulaneum – többféle gyalu rekonstruálható, és kétségtelen, hogy akkor már a pro lgyalut is ismerték!

Esztergált lábak és pro lozott összekötő talpak egy római kori heverőn

A római birodalom területén elért civilizációs eredmények, a birodalom bukása után, a népvándorlás viharos századaiban nagyrészt elvesztek. Erre a sorsra jutott minden bizonnyal a famegmunkálás addigi gazdag ismeretanyaga, szakmai tudása és szerszámkészlete is. A lassan magára találó Európában újra ki kellett találni a már egyszer megvolt dolgokat.

A kora középkor néhány máig megmaradt bútorát érdemes megnézni, különösen azért, mert cikkünk tárgya a gyalu és a gyalulás!

A bútor elsősorban a kényelmünket szolgálja, mert ha van szék, pad, ágy, asztal, akkor nem kell a földön kuporogva dolgozni, beszélgetni vagy aludni, nem kell kézből enni stb. Legyen a bútor a várható terhelést elbíró, biztonságosan erős! Legyen a bútor fája elég sima, hogy ne kapjon belénk, ha hozzáérünk mi, a ruhánk stb. S legyen esetleg még párnázott is, hogy a kényelem teljes legyen! Nézzük a felületek simaságát! A bútorlábak, összekötők, háttámla-elemek rendszerint bot-, rúd-, esetleg oszlopvastagságúak és alakúak. Ezeket az elemeket, gyalu híján, az ősi vonókéssel is prímán lehetett simítani. A másfél-két arasznál szélesebb és öl hosszúságú lapok – pad ülőlapja, láda oldalai, teteje és alja, asztal lapja, ajtólap, ablaktábla stb. – simításához viszont a vonókés már nem alkalmas! Ezeket mind mondhatjuk technológiai szempontból nagyméretű lapoknak. Ekkora felületeket, tisztességesen, csak gyaluval lehet kialakítani, lesimítani...!

Karosszék, esztergályozott elemekből (Fr.o. Chartres, 12. sz.)

Pad, esztergált és gyalult elemekből (N.o. Alpirsbach, 13. sz.)

A középkor vége felé, a katedrálisépítések korában, amikor körzővel és vonalzóval szerkesztették az épületek alaprajzát, az ablakok, kapuzatok kőbordáinak mintáit és arányait, nem felelt meg az igényeknek a vonókéssel így-úgy simított bútoralkatrész sem. Az egyenes, a sík, a kör, a négyzet, az egyenlő oldalú háromszög, a párhuzamos, és más egyéb, „töké- letes” formák voltak kívánatosak. S lám, ott volt a kőkorszak óta ismert(!) esztergályozás! Egyrészről adta a tökéletes kör keresztmetszetet, másrészt simasága is vetekedett a gyalult felülettel. Óriási lehetőség! Esztergált és gyalult alkatrészekből tehát tökéletes bútorokat lehetett összeállítani.

Ez korszerű megoldás volt, az asztalosszakma születésének történelmi pillanata! A sima, rúdformájú esztergált bútorelemek fúrt csapokkal összeépítve máig az archaikus kort, a gyalu előtti bútorokat idézik. Később az asztalosság már ragaszkodott a szögletes, minden oldalán meggyalult darabokhoz és az abból adódó formákhoz. Ezeket aztán faragással, berakásokkal, és gyakran esztergálással díszítették tovább.

Műhelyében dolgozó asztalos, gyaluval és más szerszámokkal (15. sz.)

Az asztalosság megszületett, s a korábbiaknál jobb, igényesebb munkájával a bútorgyártás mesterségévé vált.

Technikai feltételei között első és legfontosabb volt a gyalu, s ahhoz hasonlóan fontos volt a deszka; a fűrészelt alapanyag. Az egy tolásra csak egy-két tized mm-t lemetsző gyaluval szabálytalan alakú hasított, fejszével kinagyolt, vagy kiszakadásokkal tarkázott bárdolt felületet csak rengeteg munkával lehetett simára gyalulni. Ezzel szemben a fűrészelt felület kívánatos terep a gyalu számára – még akkor is, ha a fűrész nem egészen egyenesen vág, hanem kicsit kalandozik vágás közben a rönkben... A gyalu használata tehát feltételezi a fűrészelt alapanyagot! Ezért is fontos a fűrészelés, a hosszirányú vágás kutatása!

Kapcsolódó dokumentum:

a-gyalu-i-resz

Tetszett a cikk?

Lehetne jobb Tetszett!

A gyalu (1. rész)

Kapcsolódó dokumentum:

Tetszett a cikk?

Cikkajánló

Egyetemi hírek – 2024. november

Az Isteni Lélek sziporkái

Újdonságok a Foresttől