Eredmények és fúziós tervek

Eredmények és fúziós tervek


Május 24–25. között tartotta rendes éves közgyűlését az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség (OAFSZ). A másfél napos esemény végén az is kiderült, milyen egybeolvadásra készül a szakmai szövetség.

A balatonfüredi Margaréta Hotel adott otthont az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség éves közgyűlésének. Az évértékelő egyben egy tavaszi szakmai rendezvényt is magában rejtett, valamint egy igazi meglepetéssel is szolgált!

Árkossy Tamás OAFSZ-elnök megnyitó beszámolójából többek között megtudhattuk, hogy sikeresen, mintegy 50 ember részvételével zajlott az a Mini Ligna-rendezvény, amit a hannoveri Ligna-rendezvény után mintegy beszámolóként tartottak tavaly júliusban, Érden. Majd megemlítésre került, hogy a szövetség a robinwood.hu ötletére alapozva elindította az AAA- (Asztalosok az Asztalosokért) programot, melynek lényege, hogy naprakész szakmai információcsomagokat juttatnak el asztalos szakiskolák, szakgimnáziumok tanulói számára. A program eddig Szombathelyen és Sopronban járt.



A teljes cikk az előfizetőinknek érhető el.
Ha Ön már rendelkezik előfizetéssel a megtekintéshez kérjük, jelentkezzen be.
Szeretne előfizetni? Itt megteheti.


hirdetés