MEGJELENT A GINOP-5.2.4-16

A fiatalok munkaerő-piaci helyzetének elemzésekor látható, hogy az elmúlt három évben a 15 –24 évesek foglalkoztatási rátája jelentősen javult. A 2009- es 18,1%-os mélyponthoz képest 2015 második negyedévére a ráta 25,2%-ra emelkedett (7,1 százalékpontos javulás), és ezzel jóval meghaladja a válság előtti (2007-es) 21%-os szintet. A munkanélküliséget tekintve a válság következtében 2008- at követően Magyarországon a 15 –24 éves népesség munkanélkülisége
valamivel nagyobb mértékben emelkedett mint az EU egészében, a csökkenés azonban Magyarországon hamarabb megindult és gyorsabb ütemű, mint az EU egészét tekintve. 2015 II. negyedévében a 15–24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 17,8% (utoljára 2007 azonos időszakában mértek 18% alatti értéket).

A PROGRAM CÉLJA

A program elsődleges célja a fentiekkel összhangban a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén
túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett
szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése,
ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státus betöltését eredményező foglalkoztatás esetén egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a
vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül,
másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására
és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A program az Ifjúsági Garanciához kapcsolódó foglalkoztatási támogatások rendszerébe ágyazva valósul meg. Az Ifjúsági Garancia rendszer lényege, hogy minden 25 év alatti fiatal az iskolai
tanulmányai befejezését vagy a munkanélkülivé válását követő 4 hónapon belül megfelelő zínvonalú,
konkrét foglalkoztatási vagy továbbképzési ajánlatot kapjon.

A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint.
Jelen felhívás forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfi nanszírozásban biztosítja.

A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 500 – 4 500 db.

Részleteket itt talál:
www.palyazat.gov.hu/ginop-524-16-gyakornoki-program-plyakezdk-tmogatsra


Kapcsolódó dokumentum:


asztalos-augusztus-62-63


Tetszett a cikk?