Tanműhely világszínvonalon
A Munkaerő-piaci Alap Szakképzési alaprészéből decentralizált pályázaton nyert 50 millió forintból a TISZK több mint 24 millió forintot szánt a korszerű tanműhely berendezésére. A beruházás szükségszerűsége már korábban is körvonalazódott, hiszen sajnos egyre szűkül azon vállalkozások köre, akik tanulókat foglalkoztatnának gyakorlati oktatás keretén belül. Ezért épp időben jött a fejlesztés, amely lehetővé teszi, hogy az iskola saját tanműhelyében oktassa a diákjait, sőt még a környező iskolák diákjainak is lehetőség nyílik megismerkedni a korszerű gépekkel. A 2009 óta tartó folyamat, a pályázat megírásától a gépek leszállításáig és üzembe helyezéséig december 2-án lezárult, ekkor egy átadóünnepség keretében útjára indult az új tanműhely.
A megnyitón rész vett többek között Witmann Mihály, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, Balázs Árpád, Siófok polgármestere és Szamosi Lóránt, a Somogyi TISZK főigazgatója. Mint azt Szamosi Lóránt elmondta, a tanműhelyben a gyakorlati tudás átadása mellett (annak keretein belül) arra is lehetőséget látnak, hogy az itt végzett termelés egyben bevételszerző tevékenység is legyen. A pályázat lebonyolításában és a projekt megvalósításában egy erre szakosodott cég, a H-Didakt Kft. közreműködött. Kopasz Anikó, a cég ügyvezetője, arra a kérdésünkre, hogy miért a Festool mellett döntöttek, elmondta, egyrészt a minőség és precizitás volt a legfőbb szempont, másrészt pedig az, hogy minél több művelet elvégzésére legyen lehetőség, melyre ez a termék nyújtotta a legszéleskörűbb palettát. A Festool gépeket hazánkban forgalmazó Tooltechnik System Kft. ügyvezetője, Laczik Szabolcs, nyugodt szívvel állítja az oktatás szolgálatába a gépeket, hiszen a cég mögött közel 100 éves gyártói tapasztalat húzódik az ipari célokra készült kisgépek gyártása terén. Az iskola szakoktatói ismerik a Festool gépmárkát, ám néhány készüléket még ők is csak most láttak közelről. Ezért a Festool szakembereinek közreműködésével a tanműhely első két „munkanapján” a szakoktatók vehettek rész gyakorlati képzésen, ahol a legapróbb részletekig megismerhették a gépek és eszközök használatát.
A tanműhelyen végignézve érthető meg csak igazán a Festool által hangoztatott „rendszerben való gondolkozás”, nemcsak gépeket láttunk itt, hanem komplett rendszereket munkaállványokkal, elszívókkal, rögzítőeszközökkel, tárolórendszerekkel. Kíváncsian várjuk a műhely életének alakulását, és reméljük, hogy egy későbbi alkalommal már a diákok szemszögéből nézve is beszámolhatunk a beruházás sikerességéről.
Mózes Lajos
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Erőforrás-takarékos alternatíva az aktuális trendek alapján
Milyen felületek vannak az előlapokon, ajtókon és munkalapokon? Hogyan tervezzünk olyan belső tereket, amelyekben jól érezzük magunkat? Ezek a kérdések időtlenek, de a válaszok változnak.
Fedezze fel az LT20 fűrészgépcsalád előnyeit
A Wood-Mizer LT20 fűrészgép sokoldalúan használható a különböző ágazatokban az egyedi kézműves munkáktól kezdve a nagyobb építési és épületfelújít&a...
REHAU szakmai konferencia 2024 – A bútoripari élzárás jelene és jövője
Az élzáró technológia óriási jelentőséggel bír a bútoripar számára. A képlet egyszerű: tökéletes él nélkül nincs tökéletes bútorlap.