PÁLYÁZAT
HITELPROGRAM VÁLLALKOZÁSOKNAK
A „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram" (GINOP 8.3.1.-16) kapcsán a rendelkezésre álló keret-összeg 44 milliárd forint. A nulla százalékos kamat mellett igényelhető visszatérítendő támogatás a kkv-szektorban működő vállalkozásoknak nyújt segítséget. Hitelkérelmet mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatnak be, kizárólag közép-magyarországi régión (Budapesten és Pest megyén) kívül megvalósuló projektekre! Az igényelhető kölcsön összege minimum 1 millió, maximum 600 millió forint.
A saját forrás minimálisan elvárt mértéke a projekt elszámolható költ-ségének legalább 10 százaléka, míg használt gépjármű beszerzése esetén a minimum 20 százalék.
A kölcsön felhasználása az alábbi projektek esetében lehetséges:
I Tárgyi eszköz beszerzés.
I Használt eszköz beszerzés.
I Immateriális javak beszerzése.
I Építés (átalakítás, bővítés, felújítás), épületkivitelezés.
I Ingatlanvásárlás (a vásárlás összes elszámolható költsége nem haladhatja meg a projekt összes elszámolható költségének 2%-át).
I Turisztikai fejlesztési projektek.
I Gépjárművásárlás is támogatható – amennyiben az a vállalkozás működ-tetéséhez elengedhetetlenül szükséges (kivéve személygépjármű-beszerzés!)
Részletek: www.palyazat.gov.hu/ginop-831-16-mikro-kis-s-kzpvllalkozsok-versenykpessgnek-nvelse-cl-hitelprogram
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-aprilis-43
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Erőforrás-takarékos alternatíva az aktuális trendek alapján
Milyen felületek vannak az előlapokon, ajtókon és munkalapokon? Hogyan tervezzünk olyan belső tereket, amelyekben jól érezzük magunkat? Ezek a kérdések időtlenek, de a válaszok változnak.
Fedezze fel az LT20 fűrészgépcsalád előnyeit
A Wood-Mizer LT20 fűrészgép sokoldalúan használható a különböző ágazatokban az egyedi kézműves munkáktól kezdve a nagyobb építési és épületfelújít&a...
REHAU szakmai konferencia 2024 – A bútoripari élzárás jelene és jövője
Az élzáró technológia óriási jelentőséggel bír a bútoripar számára. A képlet egyszerű: tökéletes él nélkül nincs tökéletes bútorlap.