Csavarjon az R1 Yamaháért
A versenyen való részvétel az idén is rendkívül egyszerű. Csak el kell látogatni a legközelebbi DeWalt rendezvény helyszínére, és a lehető leggyorsabban be kell hajtani 5 db csavart a DeWalt DCD 935L2 14,14 V-os fúrócsavarozóval. Az időeredményt a nevezési lapon feltüntetve a gyűjtőpontba kell helyezni. Már csak hátra kell dőlni és bízni benne, hogy „nálam” gyorsabb kezű szaki nem termett e hazában.
De hogyan is juthatunk ki Spanyolországba, Valenciába. A csavarozó verseny a tavalyihoz hasonlóan, az idén is két fordulóból áll. Az első fordulóban a résztvevő országok 2010 szeptember 30-ig tartanak versenyeket.A magyarországi döntő október 6-9 között kerül megrendezésre Budapesten a Ligno Novum Wood-Tech kiállítás keretén belül. A valenciai döntőbe a hazai győztes és a többi ország leggyorsabbjai jutnak be.
A DeWalt a döntősök számára biztosít egy inkluzív 3 napos hosszú hétvégét illetve egy Moto GP VIP jegyet is.
A versenyre érdemes minden valamirevaló csavarbehajtó virtuóznak jelentkeznie, hiszen nemcsak a dicsőségben fürdőzhet a résztvevő, hanem egyéb De- Walt nyereményekre is számíthat. Suhajda Valentin (a 2009-es regionális bajnok) is tisztes pakkal lett gazdagabb.
Hazánkban az első verseny március 11- én Szolnokon a Ronor-Szerszám Kft-nél lesz. A további rendezvények időpontjait, helyszíneit a DeWalt honlapon teszik közzé.
www.dewalt.eu/eurochallenge
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Erőforrás-takarékos alternatíva az aktuális trendek alapján
Milyen felületek vannak az előlapokon, ajtókon és munkalapokon? Hogyan tervezzünk olyan belső tereket, amelyekben jól érezzük magunkat? Ezek a kérdések időtlenek, de a válaszok változnak.
Fedezze fel az LT20 fűrészgépcsalád előnyeit
A Wood-Mizer LT20 fűrészgép sokoldalúan használható a különböző ágazatokban az egyedi kézműves munkáktól kezdve a nagyobb építési és épületfelújít&a...
REHAU szakmai konferencia 2024 – A bútoripari élzárás jelene és jövője
Az élzáró technológia óriási jelentőséggel bír a bútoripar számára. A képlet egyszerű: tökéletes él nélkül nincs tökéletes bútorlap.