Patinás szállítmányozó a Hungexpón
A részben magyar alapítású cég már 1874-ben fiókot létesített Budapesten. A világháborúkat is átvészelte, s csupán az 1948-as államosítások lehetetlenítették el a magyarországi működést. A kapcsolat azonban sohasem szakadt meg; a monopóliummal bíró állami szállítmányozó és nemzetközi fuvarozó cégekkel szerződéses viszonyt hozott létre, s így számos területen részt vett a magyar külkereskedelmi forgalom szállítmányozási ügyleteiben. A Schenker és vele együtt az egész nemzetközi szállítmányozás kiemelkedő eseménye volt, hogy 1874-ben a Bécs–Párizs útvonalon elindítja az első gyűjtővagont, amellyel kezdetét veszi a gyűjtőszállítmányozás története is. A Schenker Nemzetközi Szállítmányozási és Logisztikai Kft. több milliárd forintos forgalmával előkelő helyet foglal el a legjelentősebb magyar szállítmányozók között. Gottfried Schenker volt az elso, akinek az az ötlete támadt, hogy apróbb küldeményeket nagyobb egységrakománnyá vonjon össze, és ezeket több közlekedési mód igénybevételével nagy távolságokra juttassa el.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Erőforrás-takarékos alternatíva az aktuális trendek alapján
Milyen felületek vannak az előlapokon, ajtókon és munkalapokon? Hogyan tervezzünk olyan belső tereket, amelyekben jól érezzük magunkat? Ezek a kérdések időtlenek, de a válaszok változnak.
Fedezze fel az LT20 fűrészgépcsalád előnyeit
A Wood-Mizer LT20 fűrészgép sokoldalúan használható a különböző ágazatokban az egyedi kézműves munkáktól kezdve a nagyobb építési és épületfelújít&a...
REHAU szakmai konferencia 2024 – A bútoripari élzárás jelene és jövője
Az élzáró technológia óriási jelentőséggel bír a bútoripar számára. A képlet egyszerű: tökéletes él nélkül nincs tökéletes bútorlap.