Faragasztási konferencia Sopronban

Az immár hagyománnyá vált ragasztási konferencia Aktualitások a faragasztásban címmel szeptember 9-én nyitja meg kapuit az érdeklődők felé az InnoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásáron. A konferencia keretében ismét összegyűlnek Sopronban a faragasztással foglalkozó szakemberek, ragasztógyártók, forgalmazók és felhasználók, hogy a konferenciasorozat első rendezvénye óta eltelt időszak és természetesen a korábbi tapasztalatait is, valamint a faragasztásban megjelent újdonságokat megvitassák, megbeszéljék. A konferencia célja, hogy az eseményen összehozza mindazokat az embereket, akik a faragasztás jelenéért, jövőjéért tudnak tenni, dolgoznak, kutatnak, legyenek azok gyártók vagy felhasználók egyaránt. A konferencia programjában feltűnnek olyan előadások is, amelyek a „hagyományos” faragasztási területen túlmutatva a faszerkezetek ragasztásával foglalkoznak.

A konferencia szervezői sok szeretettel várnak mindenkit a rendezvényre, hogy megjelenésükkel, tudásukkal hozzájáruljanak a faipari ragasztás megbízhatóságának, minőségének a javításához, a faipar jövőjéhez.

A konferencia minden érdeklődő számára ingyenes, azonban a szervezők kérik, hogy lehetőleg előzetesen a www.minosegiragasztok.hu internetes oldalon vagy legkésőbb a rendezvény helyszínén regisztráljanak.

Helyszín: Sopron, InnoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat

Novomatic Aréna

Időpont: 2016. szeptember 09., péntek

 

PROGRAM

12:30-13:00    Regisztráció
13:00-13:10    Megnyitó (Dr. Alpár Tibor – NYME SKK dékán)
13:10-16:20    Előadások
           Levezető elnökök: Dr. habil Csiha Csilla – NYME SKK   az oktatás részéről
                                      Dr. Fehér Sándor – NYME KVL – az MRK részéről

13:10-13:30    A Minőségi Ragasztók Klubja (Dr. Fehér Sándor – NYME SKK)
                    Tapasztalatok, együttműködés az MRK-val (Dr. Daku Lajos – SZOLVEGY Kft.)
                                                                                   (Hegedűs Diána – HENKEL Magyarország Kft.)
                                                                                   (Lenkei Ágnes – Lenkei Búszerelvény Kft.)
13:30-13:45    A kötés sajátosságai, ill. tapasztalatok a D3-as és a D4-es PVAC ragasztókról (Dr. Daku Lajos – SZOLVEGY Kft.)
13:45-14:00    Ragasztási tapasztalatok a parkettagyártásban (Krisztián András – SZALAI Kft.)
14:00-14:15    Ragasztás az ablakgyártásban (Werdnik Csaba   VELUX Magyarország Kft.)
14:15-14:30    A korpuszbútor gyártás ragasztási vetületei (Ferecskó Gábor   IKEA Industry Magyarország Kft.)
14:30-14:45    PUR ömledék ragasztók élzárásra (Ottlik Szabolcs – HENKEL Magyarország Kft.)
14:45-15:00    Kávészünet
15:00-15:15    Tapasztalatok az RR tartó gyártásban (Kováts Tibor – LIGNUM-Europa Kft.)
15:15-15:30    PUR ragasztók tartószerkezeti ragasztáshoz (Kuti Krisztián – GREENTEAM Kft.)
15.30-15:45    Lehetőségek az MDI-ben (BORSODCHEM Zrt.)
15:45-16:00    Élőnedves faragasztás, - 15% haszon (Dr. habil Csiha Csilla – NYME SKK)
16.00-16:15    Dynea (szervezés alatt)
 


Tetszett a cikk?