Mi csak pörgetni jöttünk (videóval)
A társaság faesztergályosok elkötelezett híveiből indult, még 2007-ben, mintegy tíz fővel. A portál azóta jelentősen megnőtt, és a klubnak mára már 530 tagja van. A tagok napi szinten Skype-on és fórumon tartják a kapcsolatot, ott adnak egymásnak gyakorlati tanácsokat, cserélik ki tapasztalataikat.
A rendezvényen hét tagjuk várta az érdeklődőket, ahol a Holz & Metal Kft. által biztosított faesztergákon kápráztatták el ügyességükkel a látogatókat, melyek közül egy-két bátrabb ki is próbálhatott néhány fogást.
Bódi László fából élethű gombákat pörgetett, Demeter László tulipánokat és kérésre hozzá való vázát készített. De voltak extrém feladatok is, mint például a kérges karéjtál, melyet Köpf Jenő nagy rutinnal esztergált ki. Fiatal tagtársuk, Hoffmann József eltolt tengelyes pezsgőspoharat és anyagából meggyűrűzött pohárkákat pörgetett előszeretettel.
Ezen kívül látványos volt, hogy miként készült a szegmentált tál, melyeknek nagymestere Drótos Imre. Karacs Lajos már korábban kacsingatott a szegmentált tárgyak készítése felé és továbbfejlesztette a díszes tárgyakat, azokat intarziaberakással ékesíti. Szögi János, a portál globál moderátora és Sárándi Krisztina a rendezvény zökkenőmentességét felügyelte és információkkal szolgált az érdeklődők számára. Aki bővebben meg szeretné ismerni ennek a szép szakmának a rejtelmeit, látogasson el a MAFK oldalára.
Videó a Ligno Novumon:
(Pászti)
www.mafk.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Erőforrás-takarékos alternatíva az aktuális trendek alapján
Milyen felületek vannak az előlapokon, ajtókon és munkalapokon? Hogyan tervezzünk olyan belső tereket, amelyekben jól érezzük magunkat? Ezek a kérdések időtlenek, de a válaszok változnak.
Fedezze fel az LT20 fűrészgépcsalád előnyeit
A Wood-Mizer LT20 fűrészgép sokoldalúan használható a különböző ágazatokban az egyedi kézműves munkáktól kezdve a nagyobb építési és épületfelújít&a...
REHAU szakmai konferencia 2024 – A bútoripari élzárás jelene és jövője
Az élzáró technológia óriási jelentőséggel bír a bútoripar számára. A képlet egyszerű: tökéletes él nélkül nincs tökéletes bútorlap.