FORMANCE PERFORMANSZ
Alig ért véget a Ligno Novum, máris folytatódtak a szakmai találkozások. Ezúttal a Formance és a Ferme Kft.-k látták vendégül háromnapos házivásárukon ügyfeleiket. A cég biatorbágyi Tech Centerében kicsinek bizonyult a parkoló, olyan sokan érdeklődtek a legújabb CNC-vezérlésű faipari gépek és a most felavatott felületkezelő csarnokban lévő újdonságok iránt.
Endrédi Rolland ügyvezetőt alig tudtuk néhány percre kiragadni az érdeklődők gyűrűjéből.
Még a 2008-as válság előtt tartottunk egy hasonló rendezvényt, és most úgy éreztük, ismét itt az ideje vendégül látni vevőinket – mondta az ügyvezető. – Sok előnye van egy ilyen házi bemutatónak, de a legfontosabb, hogy személyesen tudunk találkozni ügyfeleinkkel.
A házi bemutatók további előnye, hogy egymáshoz kapcsolódva, működés közben tudják megnézni a leendő vevők a berendezéseket. Itt bizony valóban testközelből mutatják be a Formance szervizesei a legújabb technikát, és sokkal többet, mint egy hagyományos kiállításon.
Míg a csarnokokban a gépek voltak a főszereplők, addig a cég üzletkötői a szintén új fogadóépületben és a napfényben fürdő kellemes teraszon köszöntötték ügyfeleiket. Jól ismerik őket, hiszen az ország öt régiójában évek óta járják személyesen is a faipari üzemeket, vállalkozásokat, így most házigazdaként kínálhatták a többnyire olasz eredetű berendezéseket. A Biesse, Cefla, Volpato és a többi világmárka kizárólagos hazai forgalmazójaként meghívták néhány szállítópartnerüket is, akik szintén elismeréssel nyilatkoztak magyar importőrük és forgalmazójuk eredményeiről.
A Magyar Asztalosban is meghírdetett háromnapos bemutató sikerét persze majd a jövőben kötött üzletek igazolják.
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-aprilis-65
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Erőforrás-takarékos alternatíva az aktuális trendek alapján
Milyen felületek vannak az előlapokon, ajtókon és munkalapokon? Hogyan tervezzünk olyan belső tereket, amelyekben jól érezzük magunkat? Ezek a kérdések időtlenek, de a válaszok változnak.
Fedezze fel az LT20 fűrészgépcsalád előnyeit
A Wood-Mizer LT20 fűrészgép sokoldalúan használható a különböző ágazatokban az egyedi kézműves munkáktól kezdve a nagyobb építési és épületfelújít&a...
REHAU szakmai konferencia 2024 – A bútoripari élzárás jelene és jövője
Az élzáró technológia óriási jelentőséggel bír a bútoripar számára. A képlet egyszerű: tökéletes él nélkül nincs tökéletes bútorlap.