A Homag-csoport kompetenciáinak bemutatásakor gyakran a bútorgyártási technológiák kapják a fő hangsúlyt
A rendkívüli súly/teljesítmény arány miatt hívja a Festool az új BHC 18 akkus fúrókalapácsát „báránybőrbe bújt farkasnak”
A Biesse Group megerősítette részvételi szándékát, 2015-ben ismét kiállít a faipar hannoveri csúcstalálkozóján, ráadásul a korábbi méreteknél legalább 25%-kal nagyobb standdal jelennek meg a német városban
A fa modifikálása számos fafaj számára teremt alternatívát a nyílászárók, illetve kültéri szerkezetek gyártásában
Igazából a címbe azt kellett volna írnom, hogy asztalosok a fürdőszobában, de az nem hangzik olyan jól
A Robland gyárat több mint 40 éve alapította a névadó Robert Landuyt, aki már a kezdetektől kitűnt a piacon egyedülálló elhivatottságával
A faablakokkal szemben támasztott elvárások mind jogszabályi, mind pedig vevői oldalon egyaránt növekednek, melynek megfelelni folyamatos fejlesztéseket igényel az ablakgyártóktól, ill
A Design Terminál azzal a szándékkal hirdet pályázatot, hogy a magyar kreatívipar képviselői szabadalmi jogi, üzletfejlesztési és márkaépítési területen is felkészülten lépjenek a nemzetközi piacra
A Pannon Falap-Lemez Kft
A közel nulla energiaigényű családi ház építési költsége Németországban mindössze 5 százalékkal több mint a hagyományosé, Magyarországon a többlet még 10 százalék - közölte az Óbuda Group mérnök-tanácsadó az MTI-vel