A faiparban tevékenykedő vállalkozásoknál jellemzően sok fahulladék keletkezik.
Érdemes jó előre átgondolni, hogy milyen feladatra szeretnénk majd bevetni az új merülőfűrészünket.
Elsőre nem is gondolnánk, de a mindennapi életünk során mélyen meghatározó ezen szerkezeteknek a komfortérzetünkben betöltött szerepe.
A JAF Holz Ungarn Kft.-nél mindent megkaphatunk, ami egy gardróbszekrényhez szükséges lehet.
Egy egyedileg megtervezett beépített szekrény építésével sokkal jobban kihasználható az adott tér, mint mondjuk egy hagyományos, szabadon álló bútorral, valamint sokkal optimálisabban kialakíthatók a szükséges tárolóhelyek.
SmartWOP irodai látványtervező, korpusztervező és gépi programokat előállító szoftver
Az ajtók korszakokat felölelő története egyben az épületasztalosság története is, hiszen elmondható, hogy annak talán az egyik legfontosabb termékéről van szó.
A Hajlított Fa Manufaktúra vendége voltam
Örökéletűvé és üzenetet közvetítővé teszi a fát
A teljes egészében acélból készült asztali és gyorsbefogó bilincsek mellett a Bessey ez alkalommal perforált munkaasztalokhoz kínálja az új, TW-KLI szorítóelemet, amely a KliKlamp emelőkaros bilincs elve alapján működik.