Mentés másként…Az országban számos szakember és kívülálló foglalkozik azzal, hogy a faipar (és természetesen más iparágak) egykor használt kéziszerszámait gyűjtse, rendszerezze
Iskolánk, a zalaegerszegi Deák F
A szárítás céljaként általában a nedvességtartalom csökkentését szokták megjelölni, azonban ez nem teljesen pontos, hiszen nem mindegy, milyen mértékű a nedvességcsökkenés üteme, mértéke, a meghibásodás veszélye a felhasználási igényekhez igazodva
Mindenekelőtt e sorokon keresztül is üdvözletemet küldöm azoknak, akik utazásom előtt a fűtetlen, örökké nyirkos szállodai szobákkal, az ehetetlen ír koszttal riogattak
A míves szó a tatai székhelyű Famíves Kft
Ma már bizonyítható közhely, hogy az olasz formatervezés (beleértve a bútorét is) „tőkésíthető előnyt” jelent az itáliai gyártók számára
FRI-LAN rádiórendszer gépek és elszívórendszerek összeköttetéséreA Holz-Handwerk kiállításon a vezérléstechnikai rendszereket gyártó Frieters cég egy világújdonsággal rukkolt elő
A felhasználók két területen növelhetik a termékeik ár-érték arányát, az aktuális Remmers bevonatok segítségével
A Höcker Politechnik GmbH által gyártott mobil és telepített elszívóegységek a hannoveri debütálást követően nagy sikerrel mutatkoztak be a nürnbergi Holz-Handwerk kiállításon
Az SFS intec vállalatcsoport 17 gyárral, 21 országban lévő értékesítési szervezettel, valamint több mint 3000 alkalmazottal büszkélkedhet